Kezek násza

Kata látta helyettem is- az élet írta, nem én- csak remélem, valamelyest sikerül visszaadnom a pillanat varázsát.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Sötétedni kezdett a kinti világ, midőn a vonat monoton kattogása félálomba ringatta a fiatal férfit. A fülkét áporodott emberszag és fáradt gondolatok töltötték be. Hazafelé vitte a vonat a férfit, hosszú, felszínesen pezsdítő és egyben gyötrelmes esték sorozatát követően, melyek során lényegtelen emberekkel találkozott, lényegtelen eszmecseréket folytatva velük lényegtelen témákról. Fáradt volt, most érezte csak, mennyire. Résnyire nyitott szemei a külvilág száguldó árnyait követték, a fák girbegurba, fenyegető karjait, a sekély dombvidéket, a kietlen szeméttelepeket és szegényes portákat. Komor hangulatát csak fokozta a tudat, hogy mellette ül az egyetlen személy, akihez valaha gyengéd érzelmek fűzték, és ő legalább annyira távol van most tőle, mint egy másik galaxis. Ő is szótlanul tespedt el az ülésen, és a mellkasán összefonta a karjait. Combját oda-odazötykölte a vonat a másik férfiéhoz. Farmeranyag ért farmeranyaghoz; némán, finoman súrolták egymást a szövetszálak, és az érintkezés finom, észrevétlen hullámokat bocsátott a levegőbe.

A férfi nehéz szívvel szedte elő táskájából a lejátszóját, és az előzőleg asztalra pakolt CD-k közül kivette a legfelsőt a tokjából. A vonat kattogását egy kis idő múlva elnyomta a zene, és a férfi lehunyta a szemét, hogy teljesen kizárja a külvilágot a gondolataiból.

Társa mocorgott egy kicsit, és szeme sarkából barátjára pillantott. Gyönyörködve nézte annak derékig érő, raszta tincsekbe fonott haját, egyenetlen borostáját, szépnek elfogult szemlélő számára sem mondható bőrét. A lehunyt szemhéjak mögött rejtőzött az egyetlen szépség, amit felfedezni tudott a férfiban- de az mindannyiszor elvarázsolta. A fejhallgatóból kiszűrődő halvány zenétől furcsamód gyorsabban kezdett verni a szíve: ezt a lemezt ő másolta át neki, annak reményében, hogy barátja is azt fogja átélni annak hallgatása közben, mint ami őneki adatott meg.

Az éjszaka hamar leszállt a tavasz első heteiben, és a vonat sebesen, időnként a síneket sikoltozva karcoló kitartással cipelte mélabús utasait. A fülke ajtaja hatalmas robajjal nyílt, és a kalauz közönyös arccal ellenőrizte a jegyeket. A férfi pislogva nyújtotta oda a sajátját, és közben társára esett a pillantása, aki őt fürkészte éppen. A kalauz ujjai hidegek és gépiesek voltak; sem az emberi bőrt, sem a fémajtót nem érzékelve tették dolgukat. Amikor az ajtó bezáródott, a férfi kényelmesen elhelyezkedett, és két kezét a combjaira helyezve, ismét átadta magát a zenének.

Szemhéja kergetőző, visszafojtott vágyak színpompás filmjének vetítővászna volt a sötétben, és miközben a fülében bársonyos hang szárnyalt a dallamvilág végtelenjén, a férfi érezte, ahogy testéből kiszáll minden bizonytalanság és feszültség. A fáradtságot váratlanul üdeség váltotta fel, és komor hangulatát derűlátás győzte meg az élet szépségeiről. Érezte társának melegét teste felé áramlani a sötétség nyugtató öléből, és a fejében felgyülemlett kusza gondolatok teljességgel új érzésnek adtak helyet. A lágy férfihangból végtelen szeretet és gyengédség sugárzott minden porcikájára, és a férfinek úgy tűnt, a vonat felemelkedik a sínekről, lomha gépteste könnyedén szeli át a levegőt, halkan és békésen közelít egy olyan helyhez, melyről mindig is álmodott. Végtagjaira félálom és elégedettség nehezedett, ő maga pedig jólesően süppedt bele az ülésbe. A fejében szóló hang szépsége teljesen elvarázsolta, és képzeletében a hanghoz magas, sudár, tompán csillogó szemű, formás ajkú angyal társult. Lehunyt szemei mögött tisztán látta a makulátlan és önzetlen szeretet leggyönyörűbb alakját, mely egyszerre szárnyaló és alábukó, vibráló, majd suttogó, hol lágyan sikoltó, hol pedig erőteljesen dörgő hangokkal ölelte körül. Lelkébe észrevétlenül fészkelte be magát a tökéletesség, és érezte, ahogy érthetetlen szomorúsága a szempilláira kéredzkedik. Szívét szeretetvágy és szenvedély feszítette, könnyei pedig gyorsan csordogáltak le bőrén. Oly erővel törtek rá az érzések, hogy tehetetlenül állt előttük. Teste görcsbe rándulva kapaszkodott a koszos üléshuzatba, bensőjét fájdalom és remény harca vette birtokba, lehunyt szemei előtt lepergett addigi, jelentéktelen és üres élete, és a jövő, az új kezdet, a tiszta holnap, a szépség, mely mindenkinek megadatik, aki kész nyitott lélekkel közeledni feléje.

Mellette ülő társa némán nézte néhai barátja gyötrelmes újjászületését, és olyan gyönyört érzett a rücskös bőr és ápolatlan haj láttán, mellyel tudta, képtelen megbirkózni. Lelke legmélyéből soha véget nem érő sóhaj indult hosszú útjára, megérintve a férfi arcát, majd az ajkait, majd a lehunyt pillákat, a mögöttük rejtőzködő tökéletességet, a szépséggel soha nem telítődő szívet, a mindenséget befogadó lelket. Tétován nyílt meg kedvesének, és érezte, hogy ő is készen áll.

A szárnyaló angyalhang észrevétlenül tolta egymás felé a két félénk lelket, majd amikor látta, hogy munkája bevégeztetett, békés sóhajjal emelkedett a magasba, hogy hazatérhessen.

A sötétség mindenre rátelepedett, ám sem a vicsorgó vonat, sem a szikár kísértetfák, sem a félelmet keltő fél-érzések nem tudták visszatartani a két törékeny emberi lényt. Kezeik egyszerre indultak útnak a félelem sűrűjéből, és amikor félúton, valahol az elfogadás és megértés bizonytalan tisztásán találkoztak, ujjaik lassan, gyengéden fonódtak egymásba.

10 Comments