Kezek násza

Kata látta helyettem is- az élet írta, nem én- csak remélem, valamelyest sikerül visszaadnom a pillanat varázsát.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Sötétedni kezdett a kinti világ, midőn a vonat monoton kattogása félálomba ringatta a fiatal férfit. A fülkét áporodott emberszag és fáradt gondolatok töltötték be. Hazafelé vitte a vonat a férfit, hosszú, felszínesen pezsdítő és egyben gyötrelmes esték sorozatát követően, melyek során lényegtelen emberekkel találkozott, lényegtelen eszmecseréket folytatva velük lényegtelen témákról. Fáradt volt, most érezte csak, mennyire. Résnyire nyitott szemei a külvilág száguldó árnyait követték, a fák girbegurba, fenyegető karjait, a sekély dombvidéket, a kietlen szeméttelepeket és szegényes portákat. Komor hangulatát csak fokozta a tudat, hogy mellette ül az egyetlen személy, akihez valaha gyengéd érzelmek fűzték, és ő legalább annyira távol van most tőle, mint egy másik galaxis. Ő is szótlanul tespedt el az ülésen, és a mellkasán összefonta a karjait. Combját oda-odazötykölte a vonat a másik férfiéhoz. Farmeranyag ért farmeranyaghoz; némán, finoman súrolták egymást a szövetszálak, és az érintkezés finom, észrevétlen hullámokat bocsátott a levegőbe.

A férfi nehéz szívvel szedte elő táskájából a lejátszóját, és az előzőleg asztalra pakolt CD-k közül kivette a legfelsőt a tokjából. A vonat kattogását egy kis idő múlva elnyomta a zene, és a férfi lehunyta a szemét, hogy teljesen kizárja a külvilágot a gondolataiból.

Társa mocorgott egy kicsit, és szeme sarkából barátjára pillantott. Gyönyörködve nézte annak derékig érő, raszta tincsekbe fonott haját, egyenetlen borostáját, szépnek elfogult szemlélő számára sem mondható bőrét. A lehunyt szemhéjak mögött rejtőzött az egyetlen szépség, amit felfedezni tudott a férfiban- de az mindannyiszor elvarázsolta. A fejhallgatóból kiszűrődő halvány zenétől furcsamód gyorsabban kezdett verni a szíve: ezt a lemezt ő másolta át neki, annak reményében, hogy barátja is azt fogja átélni annak hallgatása közben, mint ami őneki adatott meg.

Az éjszaka hamar leszállt a tavasz első heteiben, és a vonat sebesen, időnként a síneket sikoltozva karcoló kitartással cipelte mélabús utasait. A fülke ajtaja hatalmas robajjal nyílt, és a kalauz közönyös arccal ellenőrizte a jegyeket. A férfi pislogva nyújtotta oda a sajátját, és közben társára esett a pillantása, aki őt fürkészte éppen. A kalauz ujjai hidegek és gépiesek voltak; sem az emberi bőrt, sem a fémajtót nem érzékelve tették dolgukat. Amikor az ajtó bezáródott, a férfi kényelmesen elhelyezkedett, és két kezét a combjaira helyezve, ismét átadta magát a zenének.

Szemhéja kergetőző, visszafojtott vágyak színpompás filmjének vetítővászna volt a sötétben, és miközben a fülében bársonyos hang szárnyalt a dallamvilág végtelenjén, a férfi érezte, ahogy testéből kiszáll minden bizonytalanság és feszültség. A fáradtságot váratlanul üdeség váltotta fel, és komor hangulatát derűlátás győzte meg az élet szépségeiről. Érezte társának melegét teste felé áramlani a sötétség nyugtató öléből, és a fejében felgyülemlett kusza gondolatok teljességgel új érzésnek adtak helyet. A lágy férfihangból végtelen szeretet és gyengédség sugárzott minden porcikájára, és a férfinek úgy tűnt, a vonat felemelkedik a sínekről, lomha gépteste könnyedén szeli át a levegőt, halkan és békésen közelít egy olyan helyhez, melyről mindig is álmodott. Végtagjaira félálom és elégedettség nehezedett, ő maga pedig jólesően süppedt bele az ülésbe. A fejében szóló hang szépsége teljesen elvarázsolta, és képzeletében a hanghoz magas, sudár, tompán csillogó szemű, formás ajkú angyal társult. Lehunyt szemei mögött tisztán látta a makulátlan és önzetlen szeretet leggyönyörűbb alakját, mely egyszerre szárnyaló és alábukó, vibráló, majd suttogó, hol lágyan sikoltó, hol pedig erőteljesen dörgő hangokkal ölelte körül. Lelkébe észrevétlenül fészkelte be magát a tökéletesség, és érezte, ahogy érthetetlen szomorúsága a szempilláira kéredzkedik. Szívét szeretetvágy és szenvedély feszítette, könnyei pedig gyorsan csordogáltak le bőrén. Oly erővel törtek rá az érzések, hogy tehetetlenül állt előttük. Teste görcsbe rándulva kapaszkodott a koszos üléshuzatba, bensőjét fájdalom és remény harca vette birtokba, lehunyt szemei előtt lepergett addigi, jelentéktelen és üres élete, és a jövő, az új kezdet, a tiszta holnap, a szépség, mely mindenkinek megadatik, aki kész nyitott lélekkel közeledni feléje.

Mellette ülő társa némán nézte néhai barátja gyötrelmes újjászületését, és olyan gyönyört érzett a rücskös bőr és ápolatlan haj láttán, mellyel tudta, képtelen megbirkózni. Lelke legmélyéből soha véget nem érő sóhaj indult hosszú útjára, megérintve a férfi arcát, majd az ajkait, majd a lehunyt pillákat, a mögöttük rejtőzködő tökéletességet, a szépséggel soha nem telítődő szívet, a mindenséget befogadó lelket. Tétován nyílt meg kedvesének, és érezte, hogy ő is készen áll.

A szárnyaló angyalhang észrevétlenül tolta egymás felé a két félénk lelket, majd amikor látta, hogy munkája bevégeztetett, békés sóhajjal emelkedett a magasba, hogy hazatérhessen.

A sötétség mindenre rátelepedett, ám sem a vicsorgó vonat, sem a szikár kísértetfák, sem a félelmet keltő fél-érzések nem tudták visszatartani a két törékeny emberi lényt. Kezeik egyszerre indultak útnak a félelem sűrűjéből, és amikor félúton, valahol az elfogadás és megértés bizonytalan tisztásán találkoztak, ujjaik lassan, gyengéden fonódtak egymásba.

10 Comments

  1. Kata
    Posted March 26, 2007 at 7:14 pm | Permalink

    bocsánatot kérek ,hogy egy pillanatra is,de felmerült bennem a kósza gondolat,hogy milyen kár ,hogy nem láttad a jelenetet…egy rövid sms-ből leírni azt amit én láttam….boldogsággal tölt el a tudat:én a te szemeddel látok,de te az enyémmel,és az utóbbira nagyon büszke vagyok !

  2. Posted March 26, 2007 at 7:26 pm | Permalink

    🙂 hát, én ezt éreztem, amikor elmondtad
    de biztosan másként volt
    de nem is baj, egyáltalán nem… nem lehetek elég hálás az égnek, hogy egyetlen futó kép ennyire képes belémköltözni, és nem hagy békén, amíg el nem mondtam!
    annak meg méginkább, hogy vagy te nekem, aki ennyire, de ennyire egy hullámhosszon vagy velem, hogy egy egyszerű sms-ben átküldöd a látványt nekem 🙂 köszönöm!!!!!!!! :-*************

  3. Nola
    Posted March 26, 2007 at 7:58 pm | Permalink

    Ez nagyon szép, Krisz:) Fantasztikusan bánsz a szavakkal:)

  4. Posted March 26, 2007 at 9:30 pm | Permalink

    összecsaptam pedig, lehet hogy ülnöm kellett volna rajta egy-két napot
    de a másikat is folytatni akarom, és amíg ezt nem írtam le, nem tudtam volna
    örülök hogy tetszik, Nolcsi 🙂

  5. pingvin20
    Posted March 27, 2007 at 11:26 am | Permalink

    S még Te fogalmaztál úgy pár napja, mily ‘póriasan’ lubickolsz a szavak tengerében…őrület!:-) Dicséret és méltatás Neked, Katának, a mobilszolgáltatónak, s minden vonatkozó szereplőnek…szép munka!:-)

  6. Posted March 27, 2007 at 9:07 pm | Permalink

    nini, egy Milán! 😀 üdv minálam! 😀
    örülök hogy neked is tetszett 🙂 a fenébe, ennyi elismerés csak nem lehet mind hamis, vagy udvariaskodás…
    kösziköszi 🙂

  7. Eszter82
    Posted March 27, 2007 at 11:49 pm | Permalink

    Hát igen. Szavak nélküli, mint mindig, Sosem tudok értelmes kommentárt írni:) Elnézést érte:) De ez tényleg gyönyörű:)

  8. Betti
    Posted March 28, 2007 at 9:14 pm | Permalink

    elolvastam Katánál a történet eredetét, és úgy jöttem ide, hogy megnézzem, mi lett belőle
    tényleg gyönyörű! és mindebben a legszívszorítóbb a körülmény, és az első két hozzászólás…

  9. Csil
    Posted March 28, 2007 at 9:33 pm | Permalink

    Ezt szépen leírtad, Krisz! Chapeau!!!:)))

  10. Posted March 28, 2007 at 10:02 pm | Permalink

    Betti! 🙂 :-*************
    köszi Csil!!!! :)))

Post a Comment

Your email is never published nor shared. Required fields are marked *

*
*