Katámnak, egyfajta vallomás…

…de más is elolvashatja természetesen.

Sóhaj. Nem tudom, hol kezdjem. Annyi minden feszíti a fejemet és a szívemet, hogy kapkodás lesz belőle, de úgyis meg fogjátok érteni.

Tényleg nem tudom, hogy kezdjem. Percek óta keresem a kezdő mondatot de nem megy. Pedig nem titokról van szó, és nem is olyasmiről, ami bántana bárkit.

Fogalmam sincs, miért lettem ilyen- ilyen impulzív és érzékeny, de ilyen lettem. Egyetlen pillantástól, mozdulattól, hangtól, illattól elindul bennem egy folyamat, aminek végig kell mennie bennem, különben úgy érzem, nem ér semmit az élet. Meg vagyok “áldva” egy képzelőerővel, ami képes egyetlen pillanat alatt történetbe foglalni egy- egy akármit, és ezt nem dicsekvésnek szánom, csak megállapítom; annál is inkább nehezményezem ezt magamban, mert időnként bajba is kerülök emiatt. Szerencsére vannak körülöttem, akik megértik; szerencsére, a számomra legkedvesebb emberek mind megértik. Pár éve vettem észre, hogy ez a képzelőerő szeretne alakot ölteni, és Zsenya hatására akkor kezdtem el írni; Erika sokat bíztatott, noszogatott, hálás vagyok neki a mai napig. Írtam, élveztem, napokig a hatása alatt voltam egy-egy jelenetnek, olyankor nem létezett semmi, sem munka, sem Vili, sem más. Persze, furdalt a lelkiismeret, úgy éreztem, beteg vagyok, aberrált vagyok, gyerekes vagyok, éretlen vagyok, és vissza-visszaráncigáltam magam a való világba. Egy idő után néhány személy kezdte mondani, hogy tetszik neki, amit írok; nagyobb lendülettel írtam tovább, mert jó tudni, hogy valaki értékeli az ember munkáját. És ez ment éveken keresztül; többnyire fanfic-et írtam, de időnként be-becsúszott más is. Zsenya rengetegszer ihletett meg, de ő ennél több volt jóval- és mielőtt Kata sikoltozni kezdene, abbahagyom a mondatot.

Zsenya számomra most is rengeteget jelent. El nem tudom mondani, hogy mit, mert magam sem értem. Az biztos, hogy állandó ihletforrás, és amikor korcsolyázni látom, Istent látom, az ő szépségét és szeretetét. Zsenyát korcsolyázni látni öt percig megfizethetetlen öröm számomra, és türelmetlenül várom a szeptember 1-jét, és talán a debreceni előadásra is eljutok. Előre tudom, hogy ha visszatér a versenyek világába, szét fogom izgulni magam, hiszen már most érzem, hogy a torkomban dobog a szívem, ha belegondolok, hogy eshet, lesérülhet, legyőzi valaki.

Josh ugyanez számomra, csak őt hallani kell ahhoz, hogy Istenhez jusson az ember. Nem szeretném hasonlítani Zsenyához, mert annyira különböznek egymástól, mint az alma és a szőlő. Zsenya távolságtartó civilben, nehéz hozzáférkőzni, az ember kicsit meg is van illetődve tőle. Josh mindenkit magához ölel, mert ő olyan. Ettől egyik sem jobb a másiknál, és mindkettőt egyformán szeretem! Most éppen Josh húzza le a mérleg nyelvét, de biztos vagyok benne, hogy szeptember elején, és a hónap folyamán, éppenséggel őt fogom hanyagolni… Mert én ilyen vagyok: lehet, hogy szünetet tartok, de akit megszerettem, azt örökké szeretni fogom.

6 Comments