Tanulj meg bízni.

Istenben.

Írta nekem egy kedves barátnőm pár napja, mire felcsattantam. Mivel hetek, hónapok óta tanulópénzen vagyok, kezdett elegem lenni a folytonos tanulásból… megbántottam, azt hittem, elege lett belőlem, ő pedig azt hitte, nekem meg belőle lett elegem, amiért prédikál nekem, és két napig mindketten azt hittük, elszakadt a varázs-burok… Azután megbeszéltük, eloszlott a komor felhő, és nagyon nagy szükségem van most erre a barátnőmre, ahogy a többire is…

Persze, a fenti mondata mégis hazatalált. Amiért felcsattantam, most véresen igaz lett… MOST kell megtanulnom bízni.

Különben elvesztem a józanságomat… az biztos. Most már nem csak ostoba történetekről van szó, hanem a szívemnek egy nagy csücskéről. Nem tudok tenni semmit, tehetetlen vagyok (K, most már értem, mit érezhettél… egész évben… nem mondhattad el, én meg időnként rád haragudtam… bocsáss meg!), most van az, hogy vagy bízom, vagy megőrülök. Kényszerítve vagyok, hát bíznom kell… bíznom kell.

Többet nem tehetek.