Idegesség

Kevés dolog idegesít jobban annál, mint amikor megy az idő, megy, elszalasztott lehetőségek és esélyek szárnyát növesztve, én pedig csak nézem, lesek utána bárgyún, de nincs megállás, folytatódik a ciklus, és bár talán a következő élet-állomáson úgy tűnhet, minden percet kihasználtam, hamarosan újból nyomasztó űr tátong majd a pillanat szívében.

Nem arról van szó, hogy restül dőlök hátra és malmozva várok arra, történjen valami. Hanem azon ritka helyzetek egyikéről, amikor végre pezseg bennem az energia, tudom, mihez szeretnék kezdeni legértékesebb tulajdonommal: az idővel, elhatározom, milyen sorrendben fogom véghezvinni az apró terveimet, de valami közbejön- nem, nem az életet szidom, mert ha olyasmi jön közbe, amiről nem tehetek, azt elfogadom. Lenyelem. Az élettel jár: elvarászolt tündérmese-létem védettségében is tisztában vagyok ezzel.

Ma egész nap ideges voltam, persze, magamat hibáztathatom: nem utólag kell bánni, hanem erősnek kell lenni, amikor csábítás adódik. Büntetésem gyanánt nézhettem, ahogyan egy teljes nap rohant tova… és a szavak belémszorultak. Aki próbálkozott valaha írással, az tudja, ez mit jelent… Rosszabb a székrekedésnél, rosszabb az illendő hallgatásnál, rosszabb a hazugságnál.

Eszembejut, elég gyakran, ami azt illeti, a “Hetedik” c. film, egy hátborzongató apokaliptikus vízió az emberiség romlásáról, a modernkor átlaglétének teljes hihetőségébe ültetett jelenés, melynek figyelmeztetésül kellene szolgálnia mindannyiunk számára. Talán tavaly valamikor soroltam fel családomnak a hét halálos főbűnt, és megkérdeztem őket, szerintük ők melyik bűnt követik el minden nap? Eleinte azt állították, egyiket sem. Nem telt bele félóra, és rádöbenntettem mindannyiunkat, hogy bár nem ölünk embert, nem vagyunk a szó szoros értelmében restek, nem kívánjuk felebarátunk javait, a hét főbűn igencsak jelen van mindennapjainkban. Én egy percig sem állítottam, hogy tiszta lennék… a mai napig tartom, hogy ha a Mindenható ránk küldené a soron következő csapásait, értem nem lenne kár.

A nap legváratlanabb momentumaiban felbukkan lelkemben a gyűlölet, az irigység, a kevélység, a restség, a mohóság, és most nem jut eszembe az összes főbűn, de az eddigi listát elnézve- ja hoppá, naná, bujaság. Igen. Szóval, kemény megvilágításba helyezi a jelenkor emberét a “Hetedik”, és megmondom őszintén, legsötétebb perceimben a zseniális Kevin Spacey által megformázott “sorozatgyilkossal” értek egyet. Ilyenkor saját magamtól is kiráz a hideg, de legalább magammal legyek őszinte…

Ha holnapra, vagy amikorra ismét elkap az ihlet, elfelejtem a tegnap olyan mélyen átérzett pillanatokat, hogy a sírás fojtogatott, tudni fogom, hogy eltékozoltam az értékes időt, eldobtam a rámruházott feladatot, és saját magamat helyeztem előtérbe: megérdemeltem hát, hogy elszállt, és immár csak illanatnak hívhatom.

7 Comments