Írok

Senki kedvéért. Nem sietek… nem sürget senki… nem hagyom, hogy bárki beleszóljon. Nem engedem, hogy kikövetelje belőlem bárki a folytatást többé: ez az én mesém, jóformán én magam vagyok, aki ezekben a szavakban megszületett, egyfajta önismereti kurzus, kemény pofonokkal, rácsodálkozásokkal, félelmekkel, boldogsággal. Megírom, szépen, ahogy kell, csakis a szívemre hallgatva. Ha sírni fogok a végén, akkor sírni fogok… ha nevetni, akkor nevetni. A kettő úgyis együtt jár… ha őszintén érezzük őket.

Sétálni fogok a tengerparton… ráébredek valakinek a tudatára, ami vagy én vagyok, vagy voltam, vagy leszek… hátha megtanít majd dolgokra, amikre az élet eddig képtelen volt.

Olyan jó írni… csak úgy.

Csakis a magam kedvéért.