Elég

Harminc évesen nem fáradhat el az ember, vagy igen? Pedig én most annak érzem magam. Fáradt vagyok, és belefáradtam a változatlanságba.

Érzem, ahogy húz lefelé… valami, de mi? Nehéz. Nem enged továbblépnem. Pedig érzem a változás hűs szelét az arcomon; képzelt érzés ez, majdnem valós, majd csak eljön igaziból is.

Elegem lett abból, hogy csak egy valamiről írjak… amikor a világ tele van csodásabbnál csodásabb dolgokkal. De… én semmit sem tudok… hogyan írhatnék olyasmiről, amiről nem tudok semmit? Tudatlannak és tapasztalatlannak érzem magam; eddig megtette a képzelet, gyakran be is vált, működött, dícsértek, elbíztam magam… de eljön az idő, hogy a képzelet, vagy emlék, vagy látomás, már nem elég… hanem az kell, ami a pillanat ékessége, a tapasztalat, a hús-vér, valós, fájdalmas, életet-halált megidéző élmény. Úgy érzem most magam, mint Dr House, amikor, be akarván bizonyosodni afelől, hogy nincs túlvilág, beledöfi bicskáját a kapcsolóba, hadd szóljon. (A sorozat és House álláspontja szerint nincs túlvilág, mellesleg.) Tegnap az jutott eszembe, én is át akarom élni, amit egyik kedvenc szerzőm (most nem nevezem meg)… bizonyosságot akarok… nem hit kell, hanem bizonyosság… tudni akarom.

Unom a szerelmi történeteket… elegem van belőlük… más kell… több kell… többről akarok írni, de miről, amikor semmit sem tudok szinte semmiről? Olyan tehetetlennek érzem magam. Várnom kellene, míg elég érett nem vagyok? Egyetlen sort se vessek papírra, csupán szívjam magamba a tudást?

Egyet tudok bizonyosan: a jóság, a szeretet kell, szükséges, nélküle nem létezem, ahogyan te sem… szeretnék a jóságról írni, de hogyan, amikor még csak most tanulom eme nyelv “a” betűje lábacskáit lefirkantani? Szégyellem minden soromat, mely nem a szeretetről szólt…

Azt mondják, írjak az igazságról, ne a népszerűséget keressem… könnyű ezt olyannak tanácsolni, aki soha nem írt… az írás csupán halott cirkalom a papíron, ha nincs olvasó.

Adagoljam, mint csecsemőnek a köhögés elleni szirupot, egy kanál tejbegrízben? A baj az, hogy időnként magának az írónak is a tejbegríz a vonzóbb…

Vagy szakítsam el, végleg, a köteleket, és merjek a saját lábamra állni? Nem vagyok még elég erős… olyan jó itt. Meleg van. Félhomály. Szeretem.

Zavaros bennem mindaz, amit eddig tudok, az a kevés is, és a teliholdat is legszívesebben lepofoznám az égről.

11 Comments