Fény, árnyék

Miért voltam rosszkedvű, már nem emlékszem, bizonyára megvolt rá az okom, vagy nem, lényegtelen… ami lényeges, hogy a borongós tájat egyszer csak betöltötte a felbukkanó napfény, megvilágítva a komor viharfelhőket, a rozsdabarna mezőt, az élénkzöld fákat. Olyan sűrű, kékesszürke felhőket ritkán látni, amilyenek akkor befedték az égbolt egészét; szinte hallani lehetett az égi ribillió távoli hangjait, orromban éreztem az eső ajándékát, azt a jellegzetes illatot, szemeim pedig hunyorogva szemlélték az elém táruló látványt. Minden sokkal fényesebb és világosabb lett: mintha egy égi kéz egyetlen gombnyomással felerősítette volna a tájkép kontrasztját, színerősségét, szaturációját. Minden gyönyörű lett, szinte békés, a sötét felhők jelenléte dacára-

Akkor és ott villant át tudatomon az örök igazság: a fény csak akkor él, ha sötétséget világíthat meg…

4 Comments