Üzenet

A Mester, akit leginkább a Sixtus-i kápolna freskójáról, Dávid monumentális szobráról, a fájdalmasan szépséges, végletekig kidolgozott Piétá-járól ismernek, élete legvégén befejezetlenül hagyta azt a művét, melyen tizenkét év munka után is látszik a bizonytalanság, a gyötrődés, a kétely. A Mester, akinek aprólékossága vlt a védjegye, aki az emberi test minden kis zugát, ráncát, a múlékony húsra boruló ruha minden sóhaját kifaragta a gigászi márványtömbökből, a Mester élete végén megtagadta addigi munkásságát, hogy egyetlen gyötrő gondolatot fejezzen ki a korábban oly nagyra tartott szépség teljes mértékű mellőzésével.

Hogyan jut el egy, már életében is elismert, világraszóló művész a siker csúcsától az önmegtagadásig? Miként csupaszítja le önnön fellengzős, esztétikailag káprázatos stílusát egy olyan alkotás kedvéért, melynek tartalma, bár hasonló egy korábban (1499-ben) kifaragottéhoz, az egyszerű forma hatására teljes mértékben eltér elődjéétől? A Piéta mai napig emberek millióinak jelent közös zarándoklati pontot; fél évszázaddal később Michelangelo létrehozta azt a szobrot, mely a Krisztus alakjára boruló Máriát ábrázolja, és mely a durva vonalak és a díszítések teljes hiányának segítségével a művész múlandóságát és ébredező spiritualitását volt hívatott kifejezni.

Ő meglátta az üzenet fontosságát, és hajlandó volt levetni magáról minden sallangot, minden cicomát annak érdekében, hogy kifejezhesse azt. Vajon én eljutok-e életem végéig oda, ahova ez a szeretetéhes, dölyfös ember a művészet magányában töltött évek múlva eljutott?

8 Comments