Épp a napokban írtam Katámnak, hogy bezzeg annak idején, amikor semmi nem történt velem tizenéves koromban, füzethegyeket írtam tele mindenféle gondolattal, történettel. Aztán amikor elkezdődött velem a nagybetűs élet, érdekes módon a naplóírás is abbamaradt. Kicsit olyan ez, mint a szex: aki beszél róla, az nem csinálja…
Nem sokat tudósítok magamról ezen a blogon, valójában fölöslegesnek tartom: aki ismer, az úgyis tudja, mi van velem. Aki meg nem… annak minek kössem az orrára az ügyes-bajos dolgaimat?
Most sem valami irdatlan nagy átfogó bejegyzést akarok létrehozni… minek? De azért megemlítem, hogy elmúlt szombatom tökéletes volt: Katával jártuk a városközpontot, csuda vásárfiában gyönyörködtünk órákon keresztül, hallatlan kézműves- és ajándékboltokban tátottuk a szánkat, majd a végkimerülés határán beültünk a Gerbeaud-ba, és ettünk, ittunk… Meglepően ekdvesen fogadtak, a kiszolgálás elsőrangú volt, a sütemény világraszólóan finom (pedig szerettem volna hibát találni a nagy “baloldali törzshelyben”), az enteriőr pedig gyönyörű. Sétáltunk a Duna-parton, egy másodperccel elmulasztottuk a lámpagyújtást, lefagyott a fejünk (de legalábbis az enyém) a szélben, de Budapest gyönyörű, élmény volt a Bazilikát megkerülni, a Zsinagógára nem jutott idő, de majd legközelebb. Nem vagyok jó idegenvezető, bár a terv megvolt, hogy felsétálunk a Várba… azt nem tudtuk, hogy a Tavaszi Fesztivál keretén belül kirakodóvásár van a Vörösmarty téren. Nagyon klassz volt. Kellenek az ilyen napok… több kellene belőlük, kicsit elengedni a félelmeket, lazítani, fejet szellőztetni. Remélem Brighton-ban is ebben lesz részem: csütörtökön megyünk, csak néhány napra, családlátogatásra. És a tengerhez. Ami húz, húz magához…
Josh lehet, hogy Katy Perry-t választotta magának… ez a hír engem boldoggá tesz, vagyis, azt akarom, hogy igaz legyen, mert szerintem irtó helyesek együtt. Ezenfelül meg lepereg rólam a hír… aminek szintén örülök. Pár hónapja nem így lett volna.
Zsenyát látjuk Kassán április 16-án… ez szintén lepereg rólam, egyelőre… majd nem fog ott, akkor. Vagy ha igen… akkor elérkezett az idő.
Tegnap fundáltam ki, hogy Győrbe megyek április 7-én, és résztveszek egy kötetlen beszélgetésen Müller Péterrel. Ez persze csak elgondolás, mert este ki tudja, milyen későn lesz vége, nem tudom, mikor lesz vonatom, és különben is, lehet hogy Karesznél tudnék aludni. Még megbeszélem vele, lehet, hogy a barátnője nem lenne oda az örömtől… És lehet, hogy az egészet el is felejtem addig.
Jan Garbarek és a Hilliard Ensemble lép fel a Bazilikában május 27-én! Janit meg kell kérdeznem a jegyekről. Meg persze Vilit arról, el akar-e jönni velem. Az a zene… földöntúli szépségű. A jegyárak borsosak… még meglátjuk.
Hát most ennyi. Ma este Klimt életébél készült félig életrajzi, félig fiktív filmet mutatunk be a Bálint házban (Révay utca, a Bazilikából nyílik, keddenként 18 órától kezdődik a filmklub)… 2006-os készítésű, John Malkovich játssza a festőt. Csalódtam a filmben, Malkovich ennél jobban oda szokta tenni magát. Lehet, hogy Klimt nem is volt olyan nagy skandallum-mester, mint ahogy írták róla? Mindenesetre, Klimt macskái jelen voltak, a női is, a festményei viszont nem eleget… Igaz, a fordítással kellett törődnöm, nehéz úgy átadni magamat egy művészi film szépségeinek. Szóval lehet, hogy klassz film, csak nem voltam ráhangolva négy órányi szövegellenőrzést követően.
Ja, ma megveszem a Twilight első két kötetét. Tudom, ponyva… és felkapott. De adok neki egy esélyt, jót is, rosszat is hallottam már róla.
És Laci bejelentkezett tegnap, tán egy éve nem láttuk egymást, hogy megnézné a Klimt-et. Úgyhogy ma egy kicsit azsúrba kerülünk egymás dolgaival.
