“Voce existe im me”

Sok-sok hónap telt el az utolsó Josh Groban lemez kiadása óta. Az idő mindig cammog, ha nagyon várunk valamit… azt hiszem, minden JG rajongó nevében beszélek, amikor kijelentem, hogy egyetlen hónap új Josh-dalok nélkül olyan, mint egy teljes évnyi érzelmi sivatag. Nem csoda, ha időnként az önző szeretet nevében átmegyünk brutálisba egy-két fórum egy-két topikjában… számomra kevés olyan dolog van, ami ennyire fel tud tölteni. Ha Josh énekel, a világ jobb egy kicsit. És ezzel nem vagyok egyedül. Türelmetlenül várom az új lemezt, melyet Josh, többszöri csúszások után, idén őszre ígért. Ezzel sem vagyok egyedül.

Ma abban a kiváltságban részesültem, hogy bepillanthattam néhány zseniális művész stúdió-perceibe, láthattam és hallhattam, hogyan áll össze egy dal. De nem csak ezért olyan különleges ez a rövid felvétel…

Tudtuk, hogy szenzációs lesz az új lemez. Vártuk, hogy az legyen. Nem csak arról van szó, hogy Josh Groban lemezei jók. Arról is szó van, hogy Josh Groban, a zenész évről évre egyre merészebb lépéseket tesz meg, egyre jobban nyit a világ különböző zenei stílusai felé, noha a klasszikus tenor (bariton, egyesek szerint) hangja miatt akár hagyhatná is, hogy szépen beskatulyázzák, elkönyveljék opera és popzene fúziójának és a háziasszonyoknak eladott lemezeiből megélne, mint Marci Hevesen. Ilyen hanggal nem nehéz érvényesülni, az adottságai megvannak a szupersztársághoz, ha egy kicsit hajtana is, lehetne belőle nagy celeb, némi botránnyal fűszerezve itt-ott az életét Paris Hilton mellett parádézhatna. Picit kéne csak pedálozni, beszerezni némi drogot, lefeküdni néhány hollywood-i cafkával, nyíltan szídni valamelyik más előadót egy-egy díjátadón, a recept adva van, kérem szépen, ő is bevágódhatna. De be ám. Ehelyett Josh Groban szerényen, visszafogottan él, tisztelettel bánik a tehetségével és a hangjával, hálás minden lehetőségért, amit megkap a sorstól; amikor éppen nem világturnézik, vagy karitatív gálákon, illetve zenész barátai koncertjein lép fel, akkor az új stúdiólemezén dolgozik, nem is akárkikkel. Soha nem elégszik meg a bevált recepttel, a járt út helyett rálép a járatlanra, az európai (és feltehetően az amerikai) közönség számára ismeretlen dél-amerikai zenészekkel kollaborál (én legalábbis nem hallottam még a brazil úriemberről, amire mondjuk nem vagyok büszke), mert Josh elsősorban ZENÉSZ, ezt folyamatosan bizonyítja nekünk…

Nyers ez a dal, de tisztán hallani a dallamot, számomra teljesen újszerűen hat, az én szívembe jócskán belemarkolt, nem tudom, hova tenni… Borzongatóan, simogatóan szép ez a dal, az ütős szekció pedig megadja az alapot egy szívdobogtató ritmushoz. Miközben újra meg újra hallgatom ezt a dalfoszlányt, a párás, meleg, súlyos latin éjszakában látom magam, az óceán partján, szellő fújja hajamat, cirógatja bőrömet, naplemente kápráztat el, vagyok is valakivel, meg nem is, fáj is az élet, meg nem is… Szeretem, ha valami nem skatulyázható, szeretem, ha valaki feszegeti a határokat. Josh ilyen zenész. Kölcsönadja hangját fantasztikus zenékhez, amik stílusban nem feltétlenül passzolnak a hangjához. Énekelt már sanzont, folk-rockot, de country-t is, jazz-t, mert számára nincs határ. Csak zene. Köszönet neki és hála, amiért mindig megújul, amiért minket is magával visz, kézenfogva vezet, nagylelkűen átadja nyitottságát, felnyitja a szemünket és lehetőségekre mutat rá. Teljesen meglepett ezzel a dallal, újat vártam tőle, mégis meglepett. Semmi ilyesmire nem számítottam.

Hosszú, nagyon hosszú lesz a nyár…

7 Comments