Mind itt vannak a fejemben. Kicsit sokan vannak. Nincs rend, nincs csend, nincs befelé fordulás. Ezt kellene, azt szeretném, körülöttem minden fordul, mozog, halad, változik, hatásuk alá kerülök, érzem, hallom, megélem, teszem, mondom, írom. Csorognak a napok, de leginkább zubognak előre, mire észbe kapok, egy hónap eltelt. Ezt hívják mókuskeréknek? Nem tudom megfogni az időt, nem értem, mások hogyan csinálják. Néha van bennem lendület, legtöbbször elfáradok a gondolataimtól. Néha tudom, ki vagyok. Legtöbbször nem, és nem is érdekel. Sejtem az irányt, de néha túlzott erőfeszítésbe telne arra haladni.
Kicsit tartok a szerdától, félek, előreszaladtam, nem akarok várni, sem elvárni, sem kaparászni a kincsek után… jelre várok, mi lenne a helyes, hogyan álljak hozzá az előző élményeim tükrében, mit ne tegyek, és mit ne gondoljak. Istenem, adj nekem türelmet, megértést, alázatot, bölcsességet, szelidséget, nagylelkűséget, önzetlenséget, a feltétlen szeretet képességét.
Úgy szeretnék végre jó lenni.
