Csak a szívemet adom…

Az X Faktor második magyarországi szériáját némi rezignált várakozással kezdtem el nézni, a tavalyi széria ugyanis megajándékozott néhány gyönyörű, emberséggel teli pillanattal, olyasmivel, amire az ember szinte nem számít kereskedelmi szemétcsatornán, ahol tudvalelő, hogy a pénz és a nézettség a lényeg, minél több pénzt kicsikarni a nézőkből minél silányabb, szeméttel telibb műsorokkal. A Vastag tesók története, azt hiszem, mindenki számára emlékezetes maradt, aki csak láthatta kettejük nemes versengését. Nagyon szép emlék maradt, hálás vagyok érte. Éppen ezért, mivel a lelkemet annyira megérintette az a történet, idén nem számítottam semmire a műsortól.

Ehhez képest kaptam (kaptunk) egy Baricz Gergőt.

Ő volt az egyetlen döntős, akit az X Faktor iránt fanyalgók is méltattak előadói vénájáért és akit eredetiséggel illettek. Azt hiszem egy olyan országban, ahol a negatív kritika az egyetlen kritika, ez hatalmas bókot jelent.

Ami engem illet, engem lehengerelt. Őszinteségével, karakánságával, tisztaságával, robbanékonyságával. Azzal, ahogy mosolyával kisfiút játszott, és ahogy lírai oldalával őseink értékeit idézte. Azzal, ahogy a szüleiről beszélt. Azzal, ahogy mentorába kapaszkodott, és ahogyan bízni tudott benne. Azzal, ahogyan előadói alázata és emberi gerincessége kiadta azt a hol szelid, hol pimasz fiatal énekest, aki hétről hétre végigperzselt a szívemen. Azzal, ahogy múltja és jelene egyensúlyára támaszkodva végig hiteles tudott maradni. Modernkori Kisherceg, ősi értékek hordozója mai köntösben. Ő lenne az, aki az új nemzedékben felébreszti a felismerés örök Lángját? Az, aki a határontúli magyarokat az anyaországiakkal egyesíteni tudja? Aki a politikai törekvések kudarca után képes néhány dallal és emberi tisztaságával eszünkbe juttatni régen feledett gondolatokat? Személyes véleményem és tapasztalatom szerint e tökéletlen társadalmi rendszerben a nemzeti érzések kivétel nélkül romlásba viszik az emberi lelket, tehát ez utóbbiban nem reménykedem; a műsor alatt hétről hétre markánsan érzékelhető volt a növekvő számban felbukkanó rajongók közötti diszharmónia, a határon túliak egyfajta tulajdonjogot formáltak Gergőre és (az elmúlt évtizedek alatt talán jogosan kialakult) felsőbbségi tudattal néztek le az anyaországiakra. Ez volt a helyzet, ki kell mondani, kimondom hát; úgy vélem, jogom van erre, hiszen határon túl születtem, igaz, Bukarestben, de mindkét szülőm erdélyi. Ereimben erdélyi vér folyik, a Gergő által képviselt értékek a családom által belém nevelt értékek, a szavajárása ismerős, a viselkedése természetes; csakhogy oly régen találkoztam ilyennel, hogy szinte csodájára járok. Ennek ellenére nem tudok lenézőn tekinteni az anyaországiakra; ez már az otthonom, sok értékes embert és barátot ismertem itt meg, nem vagyok hajlandó általánosítani. Nagy kár, hogy Gergőben egyesek az öröknek tűnő konfliktus megélésére látnak lehetőséget – és nem az ellenkezőjét, amire szerintem hivatott. A békességen keresztül létrejövő nemzeti egység egyik modernkori (és talán nem is tudatos) pacifista harcosát, előhírnökét.

De hagyjuk a politikát. Elsősorban embernek tekintem magam, nem magyarnak, nem erdélyinek, nem nőnek, nem feleségnek, nem barátnak, hanem embernek. Gergő pedig a bennem lakó emberre hat a legerősebben. Gyermeki lelkem előtt nyit meg kapukat, a múlttal és jövővel összekapcsolódó tudattalanomat mozgatja, példaértékű viselkedésével lámpást ad a kezembe. Emlékeztet mindarra, amit a mindennapok szürkeségében elnyelt a megszokás. Anyanyelvemen szól hozzám, ez sem elhanyagolható tényező; én, aki angol szakot végeztem, aki angol nyelven ír regényt, aki más nyelveken is lehetségesnek tartom az álmodást, akinek a fél élete idegen nyelveken zajlik, nos, talán túl hosszú ideig mellőztem a sajátomat. Világpolgár mivoltom tagadja a nemzeti érzéseket és a magyar nyelv felsőbbrendűségét – de talán nem baj, ha ez a fiú ezen a téren is jelzi nekem az irányt. Nem kell választanom, de nem szabad a magyar nyelvet hanyagolnom. (Nos, egy Gergő ihlette magyar nyelvű történet már folyamatban van. Feladat kipipálva, kedves Gergő, hálásan köszönöm az emlékeztetőt!)

Sajnálom, ha hosszú lére eresztettem. Egyszer akartam Gergőről írni, de akkor aztán rendesen. Nem akarom viszont szaporítani a szót. Valóban békés harcost látok benne, valóban megihletett arra, hogy anyanyelvemen is írjak, és valóban úgy érzem, hogy szépséges magyar és emberi múltunkra vet fényt. Mindezek mellett pedig még egy fantasztikus előadó is, és nem utolsósorban remek énekes. Ez utóbbi két kvalitását folyamatosan bizonyítja színpadra lépése óta, számomra pedig, aki még nem látta őt élőben (őszintén szólva nem vagyok kíváncsi a többi X Faktoros versenyzőre, ezért nem jártam össznépi koncertekre), a mai nap folyamán a LaGuna étterem Zenés vacsoraestjén.

Már megint tenyerére vett a sors, és szépen leültetett a közös asztal sarkára, oda, ahonnan szinte végig alig két méternyi távolságból nézhettem ezt a csodafiút. Semmi sem állt előadó és az üzenet befogadója közé. Mindent láttam, keze remegését, nyaki ereinek duzzanását, szeme csillogását. Nem folytatom. Megindító dolog, amikor egy előadó ilyen szinten adja át magát, szemérem és gátlás nélkül. Szabadon, szárnyalva, szeretettel. A lírai daloknál csend és béke ült lelkemre, az energikus daloknál pörögtem én is, persze leginkább belül, mert jólnevelt gátlásokat örökül kapó szolid kislányként ma sem tudom levetkőzni azt, aki harmincnégy évig voltam. Nem baj, mert a lelkem tombolt. Őrjöngött Gergővel. Mit művelt ez a fiú?! Alig tartott negyven pecig a koncert, a dalok közötti rövid felvezetésekkel együtt. De ez alatt a negyven perc alatt szerintem két kilót leadhatott. Baricz Gergő, a Két Lábon Járó Atomreaktor. Vonaglott, ugrált, hajlongott, riszált, csapkodott, futkározott, bohóckodott, belehajolt nézők hajába (szó szerint), beleszagolt a nézőkbe (ismét szó szerint), odaült nézők mellé, udvarolt, pattogott, kiadta magából az ŐRÜLTet. Nem lehet kifogásom sem a mozgására, sem a beleélő képességére, sem a hangjára. Minden hangot tökéletesen kiénekelt. Minden szépséget és ércességet és reszketést és duruzslást. Megénekeltetett minket. Mondott néhány bölcsességet, és a döbbent csendben azonnal ki is nevette saját magát. Konkrétan nekem üzente, amit hallanom kellett: lehet az ember gazdag, akár pénzben, akár máshogyan, de csak akkor teszi boldoggá a gazdagság, ha azzal a tevékenységgel szerezte, amit a legjobban szeret. (Nesze neked, Krisztina!) Beleökörködött egy dalba, amikor kiderült, hogy nem az jött, amire számított, és utána azonnal elindult benne a “Wonderful life”, elkapta a mélységét, majd felszállt a magasságába, én pedig súlytalanul lebegtem a föld felszíne felett. Azonnal tud váltani a dalok hangulatai között, jól érzi magát benne a Bohóc és az Érzelmek Hercege is. Előad rockot, swinget, alternatív stílust, előad ez mindent, mindent magáévá tesz. Nem válogat, de nem szajhaként kokettál minden lehetőséggel, amit elé tesznek, hanem szeretettel nyílik meg minden előtt, amit kap az élettől. Hitelesen folyatja át magán az üzenetet, ha egyet tud vele érteni, és itt lép be az, amire oly sokan vágyunk és amire oly sokunknak kell figyelni: “Hatalmas energiák szabadulnak fel az emberi életben akkor, amikor nincs eltérés abban, ahogy gondolkodunk, amiben hiszünk, és ahogyan élünk” (Jiddu Krishnamurti). Gergő a nagyobb nyilvánosság elé lépése óta eme szép igazság alapján teszi le a voksát dolgok mellett, és képes önmagát megőrizve igaznak mutatkozni. Talán pontosan ezért rejtőznek benne ezek a kiapadhatatlannak tűnő energiák. Tanuljunk tőle!

Szédületesen jó koncert volt. Elhallgattam, elnéztem volna még nagyon sokáig, de azt Gergő sem bírta volna. A szívét tette elénk minden dalban, és remélem látta a szemünkben a hálát. Énekelte az alábbiakat: “Apám hitte” (ezzel indított, Istenem be gyönyörű volt!), “A little less conversation” (a csípőriszálást konkrétan nem mertem nézni, de áldott legyen a periférikus látás…!), “Use somebody” (nagyon szépen szólt és nagyon köszönjük, hogy külön kiemelt minket, rajongókat, akikre szüksége van), “Hajolj bele a hajamba” (konkrétan dilibogyót szedve sem lehet ilyen szintű lököttségi szintet produkálni, hacsak nem Baricz Gergőnek hívnak minket), “Wonderful life” (belepusztultam, annyira gyönyörű volt!!!), “Csak a szívemet teszem eléd” (személyes kedvencem, e bejegyzés megírásakor is ez a dal megy, immár lassan két órája… belehaltam, ahogy előadta!), “Bad things” (édesszentekszűzmáriajózsefésjézusmegváltónkbocsássatokmegnekem de ettől a daltól huszonnégyes karikával ellátott gondolatok bukkannak fel agyam távoli zugaiban – és az orrom előtt adta elő! én pedig a férjem orra előtt ültem!), “Are you gonna be my girl” (a jelenlévő férfiak engedélyével minden jelenlévő lánynak és nőnek feltette a kérdést, amire gondolatban azt hiszem sok-sok-sok IGENtől sóhajtozott a tudattalanunk), és végül a ráadás jött, Ildi kedvence, aminek a címe most nem jut eszembe, mert Gergő itt duruzsolja a fülembe, hogy “simulnék is hozzád de nem tudok…” – de ez is pörgős nóta volt és beleadott apait-anyait, meg még unokabátyait is.

Rengett alattam a föld, amikor Gergő a hátam mögött nyargalt tova egy-egy dal közben. Időnként csak a kis földrengésekből érzékeltem, hogy közeleg. Nem mertem forgolódni, nehogy telibe és közelről kapjam a szemeit, így is elég sokszor sikerült. Párom, a nem rajongó, pajkosan vigyorogta végig a koncertet, láthatóan értékelte a valóban kifogástalan előadásmódot és kiváló énekhangot, miközben élvezettel figyelte, hogyan zúzza szét a nők és lányok ellenállását ez a hurrikán-fiú. A végén egyetlen kérdést tettem fel neki: érti-e már, miért vagyok oda Gergőért? Bólintott.

A közönséget lányok, nők, gyermekek és férfiak tették ki. Nem volt többségben egyetlen réteg és korosztály sem. Eljöttek idősebbek és fiatalabbak, fiúk és lányok, és sok gyerek. A kiskoncert után ölelkezés, puszilkozás, fotózás és csevegés következett. Nem akartam megszorongatni (egyszer már megtettem, egy életre ki fog tartani!), nem akartam tőle kérni semmit. Tegnap darálós kekszet sütöttem neki, mert egy interjúban mesélte, hogy az volt a tarisznyájában, amikor elindult ide szerencsét próbálni… Aztán ma reggel eldöntöttem, hogy nem tisztem ilyet adni neki, az édesanyja ajándéka az útravaló finomság, nem az enyém… nem kontárkodhatok bele ebbe a szentségbe. Így a kekszet a tesóm és a családja kapja meg holnap. Üres kézzel álltam hát a sorban, kicsit feszengtem, hogy mi jogon kérek még tőle bármit, amikor a lelke már egybeforrt az enyémmel? Aztán magához tért az egóm és úgy döntöttem, mégis megkérem, ajándékozzon meg egy közös fotóval. Hiszen mindenki ezt tette és Gergő láthatóan örömmel állt kötélnek. Kapott ajándékot is, sokat. Szeretetbefőttet, kézzel kötött sálat, és ez csak kettő, amiről tudok! Üres kezem páromét kereste, megtalálta, odahúztam magamhoz, be akartam mutatni őt Gergőnek. Pár félszeg szóból kiderült Gergő számára, hogy férjem nem beszél magyarul (nem igaz, mert beszél, de nem ilyen lármában és helyzetben!), de nem volt baj, mert Gergő angolul válaszolt vissza, és megköszönte hogy a párom eljött és tetszett neki az előadás. Én pedig kértem két autogramkártyát Katám és Anitám részére, elmondtam neki, hogy mindketten miskolciak és imádják őt. Legvégül megkértem, hogy ha lehetne egy fényképet… Saci és Noémi lesben álltak, hogy fotózzanak, a drágák (köszönöm nektek, lányok!!!), azt hiszem három, talán négy helyről villant vaku, nem tudtam, merre nézzek. Gergő meg is jegyezte: mint egy sajtófotózás! Hálásan megköszöntem és mondtam neki, nagyon várom az új lemezt. Azonnal mondta, hogy nem sokat kell várnom, mert már készülőben van, sőt, majdnem kész, március táján új dal várható, de csak akkor, amikor a lemez összességében már elnyerte végső koncepcióját (profi zenész lesz belőle, ez már egyértelmű!).

Gyorsan elköszöntem a lányoktól (Timi, Noémi, Saci, Márti, Erzsi, Maya, Alexandra, örültem hogy találkoztunk, remélem nem utoljára!) és jöttünk haza.

Ma reggel az időjárási körülmények és férjem lappangó betegsége miatt még bizonytalan volt a délután. Könnyedén le is mondtam volna a koncertről, mert azt hiszem, nem vagyok fanatikus rajongó, csak nagyon nyitott ember és hálás minden tartalmas élményért. Nem zavart volna a tudat, hogy nem megyek el a vacsoraestre. De most, hogy ott voltam, tudom: életem egyik nagy baklövése lett volna ezt kihagyni!

22 Comments

  1. Emi
    Posted February 5, 2012 at 11:51 pm | Permalink

    Kriszti! Nagyon köszönöm, hogy elolvashattam! Szívemből szóltál. 🙂

  2. Posted February 6, 2012 at 12:00 am | Permalink

    Nagyon köszönöm hogy olvastad, Emi! És azt is hogy közös a szív… 🙂

  3. U Márti
    Posted February 6, 2012 at 12:01 am | Permalink

    Krisztina!Csüngtem a szavaidom!!! 🙂

  4. Posted February 6, 2012 at 12:18 am | Permalink

    Kedves vagy Márti 🙂 ezek szerint egyetértünk…? 😉

  5. U Márti
    Posted February 6, 2012 at 12:34 am | Permalink

    Minden egyes betűben! Köszönjük a csodálatos írást 😀

  6. Anita
    Posted February 6, 2012 at 7:05 am | Permalink

    Folyik a könnyem és elakadt a hangom. *ölelget*
    Egyszerűen nem találok szavakat az élményedre, annyira megindító és gyönyörű, és meghitt, és…. MINDEN! Minden, ami számít neked, és Gergőnek, és nekem, meg még sok embernek.
    Teljesen oda tudom képzelni magam. 🙂 És nagyon örülök, hogy el tudtatok menni, és hogy Vilinek is tetszett!! 🙂
    Az autogramot köszönöm szépen! :-**************
    És ezt az írást is nagyon köszönöm!
    Puszillak!

  7. Kaotika
    Posted February 6, 2012 at 7:15 am | Permalink

    Krisztina! Miután végleg eldőlt, hogy nem lehetek ott a koncerten,-így veletek sem találkozhatok,- csak abban bíztam, hogy a hírek eljutnak hozzám. Morzsákra számítottam, de az egész cipót megkaptam. Hálás vagyok, hogy soraidon keresztül én is ott érezhettem magam, igaz egy éjszakával késleltetve, de ugye ami késik …. azt várják 🙂

  8. Posted February 6, 2012 at 8:44 am | Permalink

    Köszönöm szépen Anita! *ölel* Tudod, egyszer régen kiderült, hogy néha a szavak segytségével vissza tudok adni bizonyos hangulatokat. Ehhez persze empatikus olvasó is kell… TE is benne vagy ebben a játékban, én átadom, te átérzed és befogadod. Ez mindenki másra is vonatkozik! Örülök ha ott érezhetted magad, igyekeztem méltó módon megörökíteni azt a csodás estét.

  9. Posted February 6, 2012 at 8:45 am | Permalink

    Sajnálom hogy nem lehettél ott, Kaotika! (ismerlek?) Hálás vagyok hogy úgy érzed, átadhattam valamit az estéből. Kicsit mindig másoknak írom ezeket… emlékeimben hűen fog élni az este, magamnak nem kellenek a szavak… de szavak nélkül hogy adjam át másnak?! Ha sikerült valamennyire, örülök. Köszönöm hogy elolvastál. 🙂

  10. Leon (varga László)
    Posted February 6, 2012 at 9:13 am | Permalink

    Érződik a penna hegye a szavaiban hölgyem.Finom, bensőséges,választékos,titkosan huncut,kacsintón ledér,mégis megindítóan őszinte.
    Teleológia műxött. Láttam az esetet. Nincs ettől nagyobb erő az írónak.Halvány hóesés,emlékek bepakolása a tegnap lyukas kosarába.
    élmény volt olvasni Önt. Üdvözlet a “megértő” férjnek…..pontosan:tisztelet..

  11. Tamán
    Posted February 6, 2012 at 9:22 am | Permalink

    Szia Krisztina, ez valóban nem lett volna jó a lángoló gitárokon, de majd ha egyszer megy egy kevésbé emocionális is (és némiképp tömörebb), akkor azt biztosan örömmel veszik majd. 🙂 Gratulálok, és igazán bátor vagy, hogy így ki mersz tárulkozni (bocs, a szóért, hirtelen nem jut eszembe ennél jobb) ennyi ember előtt. Tényleg le a kalappal!
    Ja, az Ildi kedvence szám a The Black Crowes-tól a Hard to Handle. Örülök, hogy jól éreztétek magatokat, és Gergő is örült az ajándékoknak.
    És ha megengedsz egy személyes kérdést (mert nem tudtam, hogy a profil törlésével minden addigi bejegyzést is kitöröl az az idióta program): sikerült kivenni a “dunsztból” az én termékemet? Köszi, Milla

  12. Posted February 6, 2012 at 10:23 am | Permalink

    Kedves László, ejha. A köszönömnél többet most nem nagyon tudok… tényleg köszönöm!
    (A férjem a világ kincse, régóta tudunk így együtt működni, ismer engem és tudja, hogy ami megihlet, abba belevetem magam!)

  13. Posted February 6, 2012 at 10:25 am | Permalink

    Szia Milla! 🙂 Nos, látod, ezért mondtam, hogy az én írásaim nem valók hivatalos helyekre… én nem tudok kevésbé emocionálisan írni olyasmiről, ami megérint. Ami pedig nem érint meg, arról nem írok! 🙂
    Hard to handle, igen. Eszembe jutott volna, de tényleg órák óta Gergő rockerolása ment a fülemben. :p
    Jaj. Én arról sem tudtam, hogy ki kellett volna venni a termékedet a dunsztosból! 🙁 Nem tudom, Saci kivette-e, vele kellene konzultálnod, az ő terméke/ötlete a dunsztos, tehát ha kivette, csak ő vehette ki…

  14. Tamán
    Posted February 6, 2012 at 11:54 am | Permalink

    Igazad van, köszi, elfelejtettem, hogy emlékszem Saci mailcímére… 🙂

  15. Kati
    Posted February 6, 2012 at 2:14 pm | Permalink

    Szervusz Krisztina!
    Nem tudom van-e nekem jogom, így ismeretlenül bejegyzést fűznöm az írásodhoz, de most úgy érzem, meg kell szólalnom, annak ellenére, hogy nem szoktam hozzászólásokat írogatni.
    Az élő adások kezdetétől követem Gergő oldalát és azon keresztül titeket is, már ismerősek az írásaitok, már előre tudom kinek a bejegyzését fogom nagy élvezettel olvasni. Te nem “láthattál” ott engem, mert még soha nem írtam az oldalra, nekem “túl nyitott” a FB.
    Azt kijelenthetem, hogy már az elejétől követtem, figyeltem Gergőt. Nem tudom, hogy az elején számított-e az a tény, hogy Gergő kb. 60 km-re született és nőtt fel az én szülővárosomtól és lakhelyemtől, de nagyon szurkoltam neki és nem feltétlenül a győzelméért, inkább azért, hogy meg tudjon maradni annak az egyszerű fiúnak a szomszédból, aki elvarázsolja az embereket az előadásmódjával, hangjával és személyiségével egyaránt. Nem vagyok egy rajongó típus, tini koromban sem voltam, most meg már 30 évesen azt hiszem nem is leszek, de tény, hogy engem kevés előadó/ember fogott meg ennyire a személyiségével, kisugárzásával. Ezért aztán, inkább nevezném magam Gergő-szurkolónak, aki szívvel-lélekkel azért szorít neki, hogy megvalósítsa az álmait és azt tehesse az életben, amit ennyire szeret, mert azt hiszem, az minden előadásán látszik, hogy imádja azt, amikor az énekével átadhat valamit az embereknek.
    Én még nem tapasztalhattam meg élőben, milyen az, amikor Gergő előad egy dalt, de a te írásodat olvasva láttam a lelki szemeim előtt, ahogyan énekel, mozog és kommunikál a közönségével. De nem csak láttam, át is tudtam érezni milyen lehet, ha ott énekel egy karnyújtásnyira. Remélem majd egyszer nekem is lehet ilyen élményem. Sokan írták közületek, hogy annyi energiát kaptak és olyan élményben volt részük, hogy egyszerűen nem tudtak elaludni, na ez nekem is összejött, pedig “csak” az írásodat olvastam és közben Gergő dalait hallgattam.
    Köszönöm szépen az átadott élményt és azt is hogy az elmúlt hónapokban Gergő mellett álltatok, támogattátok, bíztattátok a nehéz hetekben, amikor kapott hideget-meleget. Erről most még eszembe jutott valami… Csodálom Gergőt, a tartásáért, a lelkierejéért, amivel átvészelte azokat a heteket, sokszor el sem tudom hinni, hogy egy 21 éves fiúról beszélünk.
    Elnézést, hogy ilyen hosszúra és kesze-kuszára sikeredett, nem kenyerem sem a beszéd, sem az írás.
    Szeretettel,
    Kati

  16. Posted February 6, 2012 at 2:53 pm | Permalink

    Kedves Kati!
    Őszintén és szeretettel köszönöm ezt a szép hosszú és nyílt választ. Amit írsz, az nagyon ismerős! Egy idő után, látva mennyien kikezdik, már nem azt szerettem volna, ha nyer, hanem azt, hogy tudjon erős és gerinces maradni. Megmaradt! Cseppet sem változott. Az a kedvessége, ahogy beintegetett nekünk, ahogy közeledik az emberek felé, ahogy el tudja fogadni a szeetetünket, ahogy megtesz mindent, hogy jól érezzük magunkat. A mindennapi fellépése elsősorban az, amiért ilyen sokan megszerettük őt! Én már láttam viszonylag sok (nekem sok, másnak kevés lehet) külföldi előadót, kedvenceimet, élőben. De bárhogy töröm a fejem, nem láttam még olyat, aki ÍGY tudott volna előadni. És ez a fiú még csak 21 éves!
    Valóban csodálatos, hogy elindult a világba és hogy most itt van, itt tart, ennyit tud adni ilyen sok embernek.
    Azt kívánom neked és még mindenkinek, aki így szereti Gergőt, hogy tudjon vele találkozni bár egyszer és láthassa élőben ezt az energiarobbanást. 🙂
    És nagyon, nagyn szépen köszönöm hogy vetted a fáradságot hogy elolvastad a beszámolómat és hogy reagáltál is rá. Ha pici örömet tudtam szerezni, megérte!
    Kriszti

  17. Kati
    Posted February 6, 2012 at 4:26 pm | Permalink

    Kedves Kriszti!
    Remélem nem haragszol a megszólításért, de láttam, hogy így írtad le a neved a válaszod végén.
    Nagy élvezettel és szívemnek, lelkemnek jól eső érzéssel olvastam a beszámolódat, amint már a korábbi FB-os bejegyzéseidet, hozzászólásaidat is. Mikor megláttam a nevednél megjelenő bejegyzést és megnyitva a blogot láttam a terjedelmét, eldöntöttem, hogy addig nem olvasom el, míg be nem fejezem az aktuális teendőmet, mert sejtetem, hogy valószínűleg tudtál olyat írni, ami elindít bennem valamit… gondolatokat, érzéseket. És hát így is lett… és nem álltam le ennél az írásnál, elolvastam a többi Gergővel kapcsolatos blog-bejegyzést is. Egyik sem volt fáradtságos olvasmány, és örülök annak, hogy végül is kiírtam magamból válaszként, amit gondolok, érzek. Úgy, hogy köszönöm…
    Nagyon örülök annak, hogy azt tapasztaltad, hogy nem változott meg. Féltem, hogy a külső hatásokra, bántásokra esetleg bezárkózik, páncélt húz maga köré vagy megváltozik, belesimul a környezetébe, hogy megvédje magát a támadásoktól. Ezért is figyeltem minden megnyilvánulását a verseny után és én is úgy láttam a TV képernyőjén keresztül, a rádió interjúkból és a FB bejegyzéseiből is, hogy ez ugyanaz a Gergő, aki megérkezett a versenybe csak esetleg egy kicsivel bátrabb és még öntudatosabb.
    (Egy kis kitérő: Nekem egy nagyon emlékezetes és katartikus élményem egy Pitti Katalin koncerthez kötődik, amit a Csíksomlyó-i templomban volt szerencsém végighallgatni, tapintani lehetett az érzéseket…, egy másik pedig egy zongora szólista magán estje, amit saját otthonában tartott, egy nagyon meghitt környezetben, pár méterre ültem tőle, minden rezdülését látni lehetett, még most is fel tudom idézni azt a lebegést, amit akkor utána éreztem, olyan volt, mintha 10 centivel a föld felett lebegnék…)
    Köszönöm a válaszod, kívánom neked, hogy még átélhessél ilyen élményeket, amik ilyen írásokra ösztönöznek téged és kíváncsian várom, azt a bizonyos Gergő ihlette történetet. 🙂
    Kati

  18. Posted February 6, 2012 at 6:01 pm | Permalink

    Kedves Kati,
    Haragszik a manó 🙂 dehogyis, sőt, megköszönöm hogy nem Krisztának hívtál, azt nem szeretem!
    Gergőről még nem sokat írtam, nem nagyon akartam belekezdeni tegnapig, mert annyi gondolatom támadt amikor őt néztem, hallgattam… emberként és előadóként is sokat tud nyújtani, ez nagyon ritka. Pláne egy ilyen fiatal személytől.
    Gergő még úgy is határozottan újszerűnek és meglepőnek tűnt számomra, hogy tulajdonképpen gyakorlatom van a katartikus élmények befogadásában. Valahogy mindig megtaláltam őket, vagy ők engem… Van néhány nagyon fontos előadó az életemben, akiknek sokat köszönhetek, ők sorozatban mind írásra ihlettek, meg rajtuk keresztül barátokat kaptam, külföldre utaztam stb. De még így is, hogy mindig azt hiszem, ennél nagyobb meglepetés nem érhet, még így is Gergő olyan volt, mint egy nyári zápor. Váratlan, frissülést hozó. Eleinte azt hittem, nem sokáig fogom szeretni, mert fiatal, mert bohókás, mert… mert kinőttem a rajongásból. De ő a maga fiatalos, mégis öreg lényével megmutatta, hogy lehet klasszikus értelemben vett rajongás nélkül is tisztelni és szeretni egy előadót. Kicsit későn értem be, de ugye mindenki a maga idejével gazdálkodik… nekem ez az idő most jött el és hálás vagyok Gergőnek hogy rajta keresztül ennyi mindent megértettem. A zene és az előadása szinte csak ráadás, elég klassz kis ráadás mondjuk!
    Csíksomlyón a testvérem és családja, és a nagynéném zarándokoltak el két éve amikor Erdélyt mentünk családostól meglátogatni, megmutatni a finn férjemnek a tájat. Én nem mentem Csíksomlyóra, de mindenkitől azt hallom, gyönyörű és spirituális hely. Pitti Katalin (vagy bárki aki erőteljes orgánummal és lelkiséggel rendelkezik) egy templomban? Maga lehetett a mennyország!
    Zongora… hát az is maga a mennyország, nagyon szeretem a zongoraszóló zenéket, jelenlegi kedvencem az olasz Ludovico Einaudi, mesésen szép dallamokat komponál, egyszerűek, de szívhezszólók.
    A Gergő ihlette történetnek khm a “Bad things” c. dal és azon belül is Gergő előadása volt a katalizátor. Ha sejted mi a történet témája és még ezek után is érdekel, ígérem, elküldöm, amint befejeztem. 😉 Mentségemre legyen mondva, igyekezni szoktam a legsokkolóbb témákat kérdéseket is szépen megírni.
    Picit vissza Gergőre, én nem vettem észre rajta változást, a magabiztosságra szüksége van ebben az iparban és neki a székely gyökerei folytán ez eleve biztosítva volt 😉 emellett alázatos, sokan tanulhatnának tőle. Tényleg fantasztikus fiú. Ilyenkor szoktam azt érezni, de jó hogy most élek és nem száz évvel ezelőtt. Nem ismertem volna Gergőt. 🙂
    Krisz

  19. Kata
    Posted February 6, 2012 at 8:10 pm | Permalink

    Köszönöm:) Szemem és fülem voltál:)
    Mikor hazajöttem azonnal elolvastam,eddig gondolkodtam sok-sok dolgon és azt mondom csodás beszámolót meséltél el, de engedd meg nekem, hogy azt mondjam: várom az én koncertélményemet 🙂 Fura mert pontosan Josh koncertje tanított meg arra: láthatsz nekem,hallhatsz nekem a szívemet-lelkemet kitöltheti a szépség amit érzek míg olvasom ahogy mesélsz róla és gondolkodom rajta,de a szemem akkor fogja igazán látni, fülem akkor fogja igazán hallani és szívemet-lelkemet akkor fogja százszorosan elönteni a gyönyör katarzisa amikor én fogom látni:))))Az lesz az igazi eget a földdel összehozó élmény:)))
    ÓÓÓÓÓÓ érzem a beszámolód alapján, hogy az egyik legkülönlegesebb cukorkámat fogom akkor kibontani:)))
    Szeretek várakozni:))))

  20. Posted February 6, 2012 at 8:46 pm | Permalink

    Ez így van Kata. :-*

  21. Kati
    Posted February 7, 2012 at 3:50 pm | Permalink

    Kedves Kriszti,
    Na!… a tegnap este mazsoláztam a koncertfelvételek között és hát rá kellett jönnöm újra, hogy hiába az elmesélés, videóról nem az igazi, úgyhogy meg kell várni a saját élményemet. Ez nem von le az írásod értékéből (sőt!), hanem csak egy újabb bizonyíték arra, hogy az élő hangot és jelenlétet nem lehet még a modern technikával sem átadni, viszont jelen esetben ez neked nagyon is jól (jobban) sikerült szavakkal.
    Közben elolvastam a zenei élményeidről szóló írásodat… csak remélni tudom, hogy még számomra is tartogat az élet hasonló élményeket 🙂 Ezekről olvasva, még inkább kíváncsi vagyok, milyen lehet egy élő Gergő koncert, ha ilyen hatással tudott lenni rád. (Valószínűleg még meg fogom látogatni azt a bejegyzést és fogok válogatni az előadók közül, mert be kell vallanom, hogy sokat nem ismerek közülük. 🙁 ) Rákerestem Ludovico Einaudi-ra és hát tényleg gyönyörű a zenéje, még biztosan fogom hallgatni.
    Ami a Gergő ihlette történetet illeti, nem tudom, hogy ugyanazon dologra gondolunk-e, de mindenképpen érdekel 🙂
    Nagyon tetszett az utolsó két mondat 🙂 , de úgy gondolom, hogy akkor, abban a másik korban is találtál volna olyan személyt, aki abban az élethelyzetben hasonló hatást tudott volna rád gyakorolni, csak a megfelelő nyitottság, befogadóképesség kell hozzá. 🙂
    Kati

  22. Posted February 7, 2012 at 6:43 pm | Permalink

    Szia Kati 🙂
    Szerintem te is nagyon nyitott személy vagy, biztosan tartogat számodra az élet szép zenei (és más) élményeket. Valójában sosem tudhatjuk, mikor “csap belénk a villám”. Konkrétan pl. nagyon régen szerettem egy francia műkorcsolyázót, Philipe Candeloro-t. Pár év múlva visszavonult, úgy voltam vele, most már senki sem jöhet, akit így tudnék szeretni. Egy évre rá felbukkant az, aki egy teljesen új világot nyitott meg előttem (Plushenko), előtte nem szerettem se Oroszországot, se a kultúrájukat, de miatta elkezdtem oroszul tanulni, azóta jártam már Oroszországban is… arról nem beszélve, hogy életreszóló barátot kaptam általa. És miután ez a szerelem (tisztelet, kegyelet, szeretet) tartott vagy öt évig, én már úgy voltam vele, hogy na most már tényleg nincs aki ezt überelhetné. És akkor ismertem meg Josh Groban-t, akiről a blogom 50%-a szól. 😀 Ez tart öt éve, ha jól belegondolok, pár nap és kerek öt éve hallottam először énekelni… és erre is azt mondtam, pedig már tudhattam volna 😀 hogy Josh mellé már nem fér be senki, vagyis beférne, de nincs már, aki meg tudna lepni, vagy aki újat tudna mutatni/mondani. És ekkor jött Gergő. 😀 😀 😀
    Már nem merek mondani semmit!
    Szerintem aki befogadó, az elé az élet számtalan sok szépséget hordoz. Engem nagyon sok minden érdekel és igyekszem nem sok minden elől elzárkózni. Szeretem a szépet, mint mindenki, azt hiszem… de talán ez bennem erősebb, anyu festeni szokott, azt hiszem tőle örököltem a szépérzékemet.
    Úgyhogy azt gondolom, rád is új napok, új élmények várnak. 🙂
    Igazad lehet, személyiségfüggő, hogy nyitunk-e. Ha egy évszázada születek, akkor valószínűleg Chaplin és Gérard Philipe előadásain, filmein sírtam volna sokat… (mellesleg nagy kedvenceim mindketten).
    Én azt kívánom neked, hogy még idén láthasd Gergőt. 🙂 Majd akkor kiderül, igazat beszéltem-e! 😉
    (ha nem vagyok tolakodó, és ha FBon vagy, nem jelölnél be? nem szoktam mostanában új embereket “beengedni” sőt, általában csökkentem az ismerőseim számát (aki soha nem reagál semmire, soha nincs ott, stb.) de úgy érzem téged szívesen látnálak!)
    Krisz

Post a Comment

Your email is never published nor shared. Required fields are marked *

*
*