Csend, rend

solitude_by_2D2F

A csendben válnak láthatóvá és hallhatóvá bizonyos dolgok. Pontosabban mondva, bizonyos dolgok csakis a csendben manifesztálódnak.

Bizonyos áldozatok meghozatala után több idő jut saját magamra, akivel sosem könnyű farkasszemet néznem. De mivel őt kaptam, kénytelen vagyok jóban lenni vele, ezzel a lénnyel, aki a tömegben elvész és áthasonul, megbújik és kérkedve lép elő, mindezt egyszerre. Most nincs ki elől elbújnom, nincs ki előtt dicsekednem, és mindenre, amihez nekikezdek, csakis nekem kell rábólintanom. Én örülök az apróságoknak, a kis változásoknak, amikért szintén én magam küzdök meg. A magam örömére töltöttem több órát a Photoshopon, és a magam örömére fogok holnap fényképezni. A szombati tornának is az én testem fog örülni, és a jövőbeni fogyás reménye is engem fog boldogítani. Ha majd ismét lesz bátorságom billentyűzetet ragadni, a szavak belőlem fakadnak majd, és az én lelkemet fogják gazdagítani.

Nem szeretnék elzárkózni a világtól, csupán vissza kell találnom önmagamhoz, mert sajnos a külvilág visszajelzése addiktív. Mint a sorozataim. Könnyen befolyásolható vagyok. Mindkét irányba. Előre is, hátra is…

A csendben jobban meghallom a barátok szavát is. Tegnap és ma fontos dolgokat mondtak, illetve írtak nekem. Igazuk van. Hálás vagyok, amiért adnak nekem, mert én most nem tudok, vagy nem akarok adni. Önzőnek érzem magam, befelé akarok fordulni, magam felé. Isten felé, ha úgy tetszik. Ha Isten van, csakis bennem létezhet. Hiszen mindig akkor voltam a legerősebb, amikor magamra támaszkodtam.

1 Comment

  1. g.
    Posted October 4, 2013 at 1:39 am | Permalink

    🙂 xxxxxxxxxxx

Post a Comment

Your email is never published nor shared. Required fields are marked *

*
*