Noondarkly

~~~

A prédikátor Salamon könyvéből III. 1-8

“Mindennek rendelt ideje van, és ideje van az ég alatt minden akaratnak.
Ideje van a születésnek és ideje a meghalásnak; ideje az ültetésnek, ideje annak kiszaggatásának, a mi ültettetett.
Ideje van a megölésnek és ideje a meggyógyításnak; ideje a rontásnak és ideje az építésnek.
Ideje van a sírásnak és ideje a nevetésnek; ideje a jajgatásnak és ideje a szökdelésnek.
Ideje van a kövek elhányásának és ideje a kövek egybegyűjtésének; ideje az ölelgetésnek és ideje az ölelgetéstől való eltávozásnak.
Ideje van a keresésnek és ideje a vesztésnek; ideje a megőrzésnek és ideje az eldobásnak.
Ideje van a szakgatásnak és ideje a megvarrásnak; ideje a hallgatásnak és ideje a szólásnak.
Ideje van a szeretésnek és ideje a gyűlölésnek; ideje a hadakozásnak és ideje a békességnek.”

~~~

Úgy készültem kezdeni ezt a bejegyzést, hogy “ideje hallatnom magamról”… nos, ideje annak is. Read the rest of this entry »

Senki kedvéért. Nem sietek… nem sürget senki… nem hagyom, hogy bárki beleszóljon. Nem engedem, hogy kikövetelje belőlem bárki a folytatást többé: ez az én mesém, jóformán én magam vagyok, aki ezekben a szavakban megszületett, egyfajta önismereti kurzus, kemény pofonokkal, rácsodálkozásokkal, félelmekkel, boldogsággal. Megírom, szépen, ahogy kell, csakis a szívemre hallgatva. Ha sírni fogok a végén, akkor sírni fogok… ha nevetni, akkor nevetni. A kettő úgyis együtt jár… ha őszintén érezzük őket.

Sétálni fogok a tengerparton… ráébredek valakinek a tudatára, ami vagy én vagyok, vagy voltam, vagy leszek… hátha megtanít majd dolgokra, amikre az élet eddig képtelen volt.

Olyan jó írni… csak úgy.

Csakis a magam kedvéért.

Nehezen kezdek bele, habár a szeretetről nem lenne szabad… nos, nem beszélni, mert beszélni igenis kell róla, amellett, hogy gyakorlatba is át kell ültetni… és szintén nem lenne szabad, hogy nehezünkre essen beszélni erről az érzésről, mely nem embertől ered, és mely még ma is összetartja kis világunkat. Talán éppen azért nehéz róla beszélni, mert senki sem tudja pontosan, mit jelent, és azt sem, hogy valóban szeretünk-e bárkit ezen a földön.

Azért is esik most nehezemre beszélni erről, mert meglehet, félre fognak érteni… bár ez mióta zavar engem?

Nem zavar.

Beszélni fogok róla. Read the rest of this entry »

I cannot believe it… I didn’t even know he had cancer. I’m so shaken right now I can’t even formulate a proper “obituary” post. Who needs those, anyway… No biography here, either, go read one of the thousands on the web. I honestly can’t say I knew im that well, but I knew many of his movies… and many of his movies resonated with me… many of his characters. His stark honesty. The same honesty Robert Redford depicted so well. They went hand in hand, two artists who helped each other become legends.

The movie titles start coming back to me… “They shoot horses, don’t they?”… “Out of Africa”… “Jeremiah Johnson”… “Three days of the Condor”… “Havana”… “The interpreter”… “The way we were”… “The electric horseman”… and so many more. That I watched, that made me think, entertained me while leaving me sober.

The death of Antonioni or Bergman may have been a harsher blow on the film industry, but Sydney Pollack touched me deeper. For now. So I will remember him, for now.

Goodbye, Sydney… I didn’t know you… but you left a mark in my life. Have a safe journey onwards.

-Üdvözlöm, Andrea –állt fel Romano, amikor Ani-t látta közeledni az asztalához. –Elnézést kell kérnem Josh nevében, az imént hívott egy végeláthatatlan dugó kellős közepéből. Üzeni, hogy amint tud, igyekszik. Read the rest of this entry »

Nem hitte volna, hogy a második emeletre felsétálni valaha is ekkora tehernek bizonyul. Csigaléptekkel haladt felfelé, de még így is túlságosan hamar repítette testvére lakásának ajtaja elé a könyörtelen idő. Read the rest of this entry »

Ezt nem is merem feltenni máshová, csak ide… aki félreérti, annak úgyis hiába magyaráznám. Nézzen utána, hány művész, előadó látta magát Megváltóként. Én most ezt érzem, ezt akarom kifejezni.

Anyone who misunderstand this, I’m sorry… go check art history and see how many artists, performers have seen themselves as the Redeemer. This is what I feel now, this is what I wanted to express.

-Gyere, pajtás… most magadra hagylak egy kis ideig, jó? Nem sok kedvem van menni, amikor kint is csatangolhatnánk édeskettesben, de… tudod. A meló az meló. Majd este sétálunk a holdfényben, ígérem. Read the rest of this entry »

Össze kellene szedni a gondolataimat… mit is láttam, mit is kaptam Prágában… de nagyon nem megy. Pedig most kell… nem máskor. Leírni, míg friss az élmény, míg arcomat égeti a magány vádló pillantása, míg még érzem a fájdalmat, az enyémet, a kelletlen alázatot, az övét, a birtoklási vágy kemény akaratát, mindenkiét… Read the rest of this entry »

Szürkés, színtelen reggelre ébredt a világ. Andrea Moira Ramsey, harminchét éves Los Angeles-i lakos lustán fordult át a hátáról az oldalára, élvezve a kora reggel adta gondtalan perceket, […] Read the rest of this entry »

Egy pohár tejeskávéval és egy mazsolás muffinnal a kezében komótosan visszasétált az autójához: a Starbuck’s zsúfolásig megtelt, de Ani-nak semmi kedve nem volt étteremet keresgélni. Read the rest of this entry »

Szembenézek az örök erkölcsi kétellyel, miszerint semmi jogunk felhasználni egy létező embert a saját céljainkra, bár ezen el lehetne csemegézni (talán máskor el is fogok), és azzal zárom le most a vitát, magamban legalábbis, hogy… Read the rest of this entry »

Érzések, hangulatok, színek és hangok kavarognak bennem, egy történet, mely szemvillanásnyi idő alatt fogan meg, és annál is gyorsabban illan el- de az az egy pillanat, amíg lejátszódik elmémben maga az élet, azért az illanatért érdemes élnem. Read the rest of this entry »

Nagy ismerője az emberi léleknek Müller Péter. Már akkor felsejlik szavainak valóságtartalma, ha az ember kívülállóként olvassa a könyveit, ám száraz útmutatáson túl mást nem fedez fel sorai mögött. Akkor is valósnak tűnik mondanivalója, ha nem éltük át, amit ő- hát még akkor, ha igen. Read the rest of this entry »

Megyek az aluljáróban, este kilenc előtt, sietek a hévemhez, örülök a nap végének, a jól sikerült filmelőadásnak, a telihold éltető hatásainak, amikor meglátok egy szempárt. Egykedvű nemtörődömséggel szemléli az aluljáró mocskos padlóját, melyet járókelők tízezrei érintenek nap, mint nap. Elhullajtott szemét, nincstelenek, akik utolsó kis féltve őrzött tulajdontárgyaikat árulják a megélhetésért, és közönyösen elhaladó, hazafelé igyekvő lakosok teszik ki a színhely díszletét. Ezt látja az egykedvűnek ható szempár. Az arc többi része a falnak támaszkodó emberi alak felhúzott, khaki-zöld nadrágba bújtatott térdei mögött rejtőzik. Read the rest of this entry »

Ki gondolta volna még délután, hogy este őrült internetes jegyvadászat kezdődik majd?! Zsenya Prágában fog fellépni jövő hónapban…

Kába vagyok és a fejem hétfelé esett szét, nem igazán fogtam fel, mit jelent… Zsenyát látni… megint.

Lehetséges…?

She slowly turned to face a ghost, smiling at the power of her fancy and that of her will, which had fought and defeated the improbability of Joshua actually standing there in front of her. Read the rest of this entry »

When it was over, she stood up with the rest of them, blindly clapping for the man she dearly loved. She watched his haggard face from behind the shelter of someone standing in front of her, his not so much humble, but rather resigned gestures of gratitude. Read the rest of this entry »

I could go on and on and on about why, when and how I came to know this guy, why his voice fascinated, soothed, inspired me (and keeps doing so), but instead, I’ll just say,

Happy 27th Birthday, Josh!

Mennyi mindent ősszeírhatnék arról, miért, mikor és hogyan bukkantam erre a fickóra (illetve ő rám), és hogy a hangja miként hatott rám, nyugtatott, illetve ihletett meg (és teszi mindezt azóta is), de ehelyett csak annyit mondok,

Boldog 27ik Születésnapot, Josh!