Tag Archives: Josh-Groban

Josh Groban “Illuminations”: A Review

“An operatic voice that soars into superhuman heights and makes us reach for our handkerchiefs, tacky lyrics and a boring style, melodramatic songs”, etc. This could have been Josh Groban’s description, at any point in his career, if he were just one of the many singers blessed with a beyond ordinary voice.

But he is not.

Moreover, try shoving him into any musical genre or category and he will bounce back right into your face.

If you have heard some of his previous work, you will know that Mr Groban is comfortable both in classical melodies and – well – everything else. I do mean everything else. Josh had commented several times on the blessing and curse of his voice; there really is not much you can do when you’ve got a voice like this in your throat, it’s like a beast ready to unleash its fury on the unsuspecting. Nevertheless, he has always been ready to embark on new adventures and discard all expectations, all pressure from labels and public alike. At the risk of losing fans by the thousands, he has sung pop, he has again and again sung world music, he is ready to sing jazz, and gospel.

With this new album, the singer is treading on grounds untouched before. It is a shock but despite his repeatedly stated dislike for country music, he is almost there! You’re on the borderline, Josh, admit it, admit that you’re a sucker for country music, that simple humanity and unassuming spirituality that country (and its sub-genres) has to offer. There are folk and country elements in here, a-plenty; there are instruments unheard before in his songs (the trained will tell us exactly what instruments, all I know is that I have heard them before on all those albums I love by folk and alt-country artists), and if you expected – well – anything, you better hold onto your seats. This ride has started way back, back with his second album „Closer”, back where world music surfaced beside the grandiose melodies targeted at conservative audiences. It continued in „Awake”, his third studio album, where there was a lot of auditory dessert for the musically expectant, and it takes giant steps further into a land of total musical awesomeness with „Illuminations”.

THE WANDERING KIND (PRELUDE) is an instrumental song, something 99% of Josh Groban fans did not expect. I’m sure most of us sat with our mouths hanging open at the melody and complexity of this musical piece. Considering the fact that he started writing this at the age of 12, well… I rest my case. The upbeat pace, the unusual mixture of instruments reflects on so many cultures around the world and proves that this young man is not one to settle in just one place, literally or figuratively speaking. Josh takes us by the hand and, at the risk of sounding tacky, he leads the way for us, timid folk. For an album starter, this song could not have been better chosen!

A haunting melody and eerie mood that combined with melancholy piano and the sound of bell-chime results in a painfully gripping second song. After the positive tone of the first one, BELLS OF NEW YORK CITY is a song of reminiscing about the past, and of someone in particular… it is a song of indecision, a song of reluctant memories that come back to persist and linger obstinately, against someone’s will. It is a song of lamentation, of pleading for things lost. It is a song of winter, of things gone, there is not much hope in this song „of joy and redemption and everything in between”. The strings convey passion, the piano and the bells tear at the heart. It pretty much calls for a warm blanket and a cup of hot chocolate. Or two.

The most important song on the record, message-wise, is GALILEO. The line „Galileo fell in love” says it all, if the song were this one line it would already send the message out… to everyone who is brave enough to embrace THE INEXPLICABLE. This song is a gentle confession, of love, and of faith. It dares to mention science and spirituality under the same breath and it dares to say that BOTH ARE EQUALLY IMPORTANT… If anyone is scientific-minded, but enlightened enough, they will get the message. Otherwise we could go on and on writing essays about the importance of this song but if one is ready, and willing, the message is there at first glance. Tremendously uplifting.

As if taken out of a Broadway musical, L’ORA DEL’ADDIO is monumental and tender at the same time, the vocals are magnificent, and the fact that Josh co-wrote the song gives us a hint at how important stage singing/acting is for him. This song could be the forerunner of many, many Broadway plays to come, co-written by Mr Groban. Even the ones who dislike the musical genre (like me) will certainly see the merits of the song, and especially appreciate the vocal achievement.

HIDDEN AWAY is the trickiest song on the entire album. The melody seems simple, almost simplistic. The lyrics are made up of simple words. It seems to be a simple song. But it starts growing on you upon each hearing and I have heard it approximately twenty times so far… let me tell you, this song ranks with Galileo in my book, as far as its message is concerned. This song speaks to everyone, regardless of social status and age; it urges us to speak, show, paint, sing, yell, dance, build our message, show our true colours, say it, SAY IT, do it, don’t hide it, be brave, dare, DARE TO FEEL, DARE TO DREAM, DARE TO DO… dare to show yourself. Never hide away. For some, the song is a confession of love… and that’s fine too. For me, it’s about honesty, openness of mind and spirit… and heart. This message could never have come at a better time, for me, for you, for us all.

AU JARDIN DES SANS-POURQUOI is in French. Oui. Not the first song Josh sings in this difficult language, pronunciation-wise. He is quite good at it, though. Moreover, he wrote it. He wrote this song. Vous comprenez? Il a écrit cette chanson. Mon Dieu! I did not know this at the time I first listened to the album; all I heard then was the beautiful language and a beautiful song about returning there… where there are no questions… where there is innocence. Yes, this song is about the Garden of Innocence, that garden which was the comfortable nest for the first lovers, Adam and Eve, and which has been every lover’s haven who came after that. Again, the song reminisces on the story of a love lost… it is another song of longing, but very different from „Bells„ because one cannot help but feel hope in this one. One day, that beam of light will crash through the thick layers of darkness. Beautiful, Josh, beautiful!

HIGHER WINDOW is quickly becoming one of everyone’s absolute favourites from the album. The lyrics speak of regret, but also redemption; the friendly melody reaches our hearts without the slightest effort; the chorus that spreads warmth and love and most of all, light into this world, into our very souls. Yet again, it is a spiritual love song, one that uses the metaphor of light to convey hope. Without light, this world would be lost and after the rebelling sadness of „Au jardin…”, this song soothes like a gentle prayer.

One of the most personal songs from a very personal and introspective album, IF I WALK AWAY makes one feel shame; how is it we get to hear this, how can we listen to the lyrics without being changed, saved, redeemed? It’s hard to say where the merits of the song lie, maybe in the gently pleading words, maybe in the incredible instrumentation, so unusual from Josh’s previous music. And when the song builds, all fear falls away and explosions of colours explode behind one’s eyes, there is so much promise, so much positivity in this song that one feels like soaring… it’s like Josh had lent each of us his own wings so we could fly with them until our own become strong enough to bear the uncertainties and fears that mime our perfect selves. If he took us by the hand at the beginning of the album, his hand has certainly never been tighter on ours than in this song. Will we follow him, if he walks away? I speak for myself: I WILL FOLLOW YOU, JOSH, ALWAYS. With heart and soul.

LOVE ONLY KNOWS starts in the manner of a Renaissance ballad, and Josh’s song cutting into the silence like a timid bard’s; then, slowly, instruments step in one by one, and as the words turn into a gentle but reassuring love confession, the chorus sends us into heights unimaginable. We are ear-witnesses to some incredible dynamics within the frame of just one song, the softness building into such power… a perhaps un-biased „wow” is in order! There is definite hope that love conquers all, and upon hearing Josh’s voice, one can again fully believe in love, even if faith had been lost.


There is a reason why I am leaving the title all by itself, to stand alone.
I am not sure I am musically learned enough to speak of this song without messing up… but here’s what I feel.
I feel there has not been such an original, unique and complex song in Josh Groban’s career.
I feel the combination of his voice and the Brazilian drum ensemble is something not many would expect.
The end result is absolute, sheer, unforeseen brilliance.
It’s like the blood rushing through our veins when love and passion dictate the tempo.
It’s like buds blooming in Spring, stroked by the first lazy sunlight after the twilight of winter.
It’s like being reborn.
Magnificent is an understatement.

After the sensory overload of the previous masterpiece, WAR AT HOME assails our hearts in a completely different way. So many of us are among the lucky ones who have never had to suffer the consequences of any kind of war. Many of us were born into a generation that has been provided with everything needed for a perfectly safe and happy life. It is safer to say now than it was several decades ago that if one messes up, it will be their fault and theirs only.
Nevertheless, the pain emanating from this song touched one profoundly and one is also touched by the depth of emotion Josh displays in these lyrics. The psychological trauma of war survivors is manifest in the words, sung by one who has never had to live through any war himself, which only proves how deeply he feels for everyone forced to fight a war against people like himself. The repetitive vocals preceding the chorus that explodes into complete pain convey the monotony of soldiers marching into their death. Again, Josh wrote this.

To give my opinion on LONDON HYMN requires my complete sincerity and that might result in the total discrediting of this review, but I will take that risk. When I first heard the album as a whole, this was the first song that made me cry. I cried like a baby, I did. I do not wish to dwell too much on the song, it’s a feeling, a thought, a state of heart. One feels it or they don’t. I did, and upon finding out that this beautiful short piece was, again, written by Josh, I was (and still am) once again amazed by his talent.

They told me STRAIGHT TO YOU was a Nick Cave cover. That meant that before reviewing this version, first I had to hear the original. One would be a downright fool to get into a Nick Cave song without knowing its background, the album’s background etc. One does get the Biblical references that emphasize the strength of a love song, embedded in… in great music. It’s good stuff. The cover version is more quiet and pensive, less upbeat, an eerie confession of love, slow and soft and playfully macabre at the same time, building up to apocalyptic heights both lyrically and musically. It is pure genius, and my hat goes off both to Mr Cave for the original song, and Mr Groban for daring to put this cover on his album. It’s very much out of the box and his fans are challenged to broaden their horizons, like in so many of the above songs.

FEELS LIKE HOME (the iTunes bonus track) is the most beautiful love song I have heard in a long time… these are words we all crave to hear just once in our lives, and if we have, we are among the chosen ones. Such a tender confession sung in a humble tone that allows itself to soar higher upon the peak of the song. This song, alongside the others, is a musical gem untainted by corny lyrics and the aggressive beats that seem to permeate so many of today’s „love songs”; it is more daring in its simplicity than most sexually explicit pop-hits could ever be. It is a love song for the old souls of this world.

After „Voce…”, THEY WON’T GO WHEN I GO (one of the bonus tracks on the Internet Fan Edition CD) is one of the most daring pieces, musically speaking, a cover version of Stevie Wonder’s brilliant original. It is a unique piece of music in itself, a resigned song in the face of assumed death, and this cover (in my opinion done with humbleness and obvious admiration) does plenty of justice to its ancestor. In it, horns sound instead of the original piano, making this version slightly different, pushing it into the classical direction, but just a little bit. The cataclysm of the unforgettable voice and orchestra burst into the lamenting mood of the song with a start, then all is resignation again, all is letting go, all is facing fears, facing the end, ready to depart and meet destiny. (Some say Stevie Wonder wrote the song when he thought he was dying, the song was his farewell to the world.) A surprising choice for a bonus track but then again, most of the songs on this album have loads of the surprise factor in them.

LE COSI CHE SEI PER ME is the second bonus track from the Internet Fan Edition CD. The title means „the things you are to me” and if that is not enough to start the tears, the Italian language, the beautifully flowing lyrics and a monumentally sad melody will. The song reminds us most of Josh’s older, previous musical self, and it will (should!) satisfy even the most critical, classic-trained fans. One is swept away by the power of the lyrics and the melody, there is no way fans will avoid the „replay” button; biased or not, I listened to it 6 or 7 times in a row. The song is Josh’s comfort zone in the sense that this is how he was introduced to the world, this is what took him into the hall of fame established for classical crossover artists, but the incredible vocals prove how far he had come: his voice is perfect, even for the most sensitive ear. This song is sure to become a concert favourite.

And there you have it. There is a significant amount of debate over this album already; some have found plenty of ingredients in the songs they can criticize, none of Josh’s records have elicited so much controversy. I believe he is loving the fact that we have taken up the challenge and most of us are ready to be shown a new musical world, one he loves so much, one he is so eager to explore. Whether it’s Broadway or classical crossover or folk/country/new age, Josh Groban is not afraid to embrace it all.

And he is patiently waits for us all to get…


Josh Groban “Illuminations”

Vélemények, kommentek, hozzászólások Josh Groban várva várt, ötödik stúdiólemezéről!

“Voce existe im me”

Sok-sok hónap telt el az utolsó Josh Groban lemez kiadása óta. Az idő mindig cammog, ha nagyon várunk valamit… azt hiszem, minden JG rajongó nevében beszélek, amikor kijelentem, hogy egyetlen hónap új Josh-dalok nélkül olyan, mint egy teljes évnyi érzelmi sivatag. Nem csoda, ha időnként az önző szeretet nevében átmegyünk brutálisba egy-két fórum egy-két topikjában… számomra kevés olyan dolog van, ami ennyire fel tud tölteni. Ha Josh énekel, a világ jobb egy kicsit. És ezzel nem vagyok egyedül. Türelmetlenül várom az új lemezt, melyet Josh, többszöri csúszások után, idén őszre ígért. Ezzel sem vagyok egyedül.

Ma abban a kiváltságban részesültem, hogy bepillanthattam néhány zseniális művész stúdió-perceibe, láthattam és hallhattam, hogyan áll össze egy dal. De nem csak ezért olyan különleges ez a rövid felvétel…

Tudtuk, hogy szenzációs lesz az új lemez. Vártuk, hogy az legyen. Nem csak arról van szó, hogy Josh Groban lemezei jók. Arról is szó van, hogy Josh Groban, a zenész évről évre egyre merészebb lépéseket tesz meg, egyre jobban nyit a világ különböző zenei stílusai felé, noha a klasszikus tenor (bariton, egyesek szerint) hangja miatt akár hagyhatná is, hogy szépen beskatulyázzák, elkönyveljék opera és popzene fúziójának és a háziasszonyoknak eladott lemezeiből megélne, mint Marci Hevesen. Ilyen hanggal nem nehéz érvényesülni, az adottságai megvannak a szupersztársághoz, ha egy kicsit hajtana is, lehetne belőle nagy celeb, némi botránnyal fűszerezve itt-ott az életét Paris Hilton mellett parádézhatna. Picit kéne csak pedálozni, beszerezni némi drogot, lefeküdni néhány hollywood-i cafkával, nyíltan szídni valamelyik más előadót egy-egy díjátadón, a recept adva van, kérem szépen, ő is bevágódhatna. De be ám. Ehelyett Josh Groban szerényen, visszafogottan él, tisztelettel bánik a tehetségével és a hangjával, hálás minden lehetőségért, amit megkap a sorstól; amikor éppen nem világturnézik, vagy karitatív gálákon, illetve zenész barátai koncertjein lép fel, akkor az új stúdiólemezén dolgozik, nem is akárkikkel. Soha nem elégszik meg a bevált recepttel, a járt út helyett rálép a járatlanra, az európai (és feltehetően az amerikai) közönség számára ismeretlen dél-amerikai zenészekkel kollaborál (én legalábbis nem hallottam még a brazil úriemberről, amire mondjuk nem vagyok büszke), mert Josh elsősorban ZENÉSZ, ezt folyamatosan bizonyítja nekünk…

Nyers ez a dal, de tisztán hallani a dallamot, számomra teljesen újszerűen hat, az én szívembe jócskán belemarkolt, nem tudom, hova tenni… Borzongatóan, simogatóan szép ez a dal, az ütős szekció pedig megadja az alapot egy szívdobogtató ritmushoz. Miközben újra meg újra hallgatom ezt a dalfoszlányt, a párás, meleg, súlyos latin éjszakában látom magam, az óceán partján, szellő fújja hajamat, cirógatja bőrömet, naplemente kápráztat el, vagyok is valakivel, meg nem is, fáj is az élet, meg nem is… Szeretem, ha valami nem skatulyázható, szeretem, ha valaki feszegeti a határokat. Josh ilyen zenész. Kölcsönadja hangját fantasztikus zenékhez, amik stílusban nem feltétlenül passzolnak a hangjához. Énekelt már sanzont, folk-rockot, de country-t is, jazz-t, mert számára nincs határ. Csak zene. Köszönet neki és hála, amiért mindig megújul, amiért minket is magával visz, kézenfogva vezet, nagylelkűen átadja nyitottságát, felnyitja a szemünket és lehetőségekre mutat rá. Teljesen meglepett ezzel a dallal, újat vártam tőle, mégis meglepett. Semmi ilyesmire nem számítottam.

Hosszú, nagyon hosszú lesz a nyár…

Egy kis humor

Ellen Degeneres Amerika egyik legközkedveltebb humoristája, aki tényleg humoros, és mellesleg leszbikus. Tessék megnézni a legújabb “duettjét” Amerika (és a világ) egyik leggyönyörűbb hanggal megáldott énekesével. Josh Groban-t nevezték már nyálasnak, unalmasnak, egysíkúnak, de aki igazán ismeri, aki igazán követi a pályáját, aki tudja, hogy semmitől sem riad vissza, ami a tévés gegeket illeti, az fel sem veszi az idióta megjegyzéseket. Igazából elég csak egyet megnézni a vicces fellépéseinek hosszú sorából. Josh Groban nem csak gyönyörű, kívül-belül, nem csak tehetséges és nyitott lelkű művész, nem csak érzékeny és nagylelkű ember, de még fájdalmasan vicces is. Konkrétan be kell szarni, amikor beindul. Már bocsánat. Amit itt művelnek ezek ketten, az teljesen kész. Én is az voltam, amikor láttam. Igaz, hogy a szívem verdesett a gyönyörtől, amiért Josh az egyik legkedvesebb dalomat énekli, de ezzel egyidőben majd megszakadtam a nevetéstől. Kicsit olyan volt, mint amikor az embernek csuklania és ásítania kell egyszerre. Ja, és rajongó lévén, meg aztán a saját blogomon, ki merem mondani, hogy bizony néztem Josh lába szárát, meg a mellkasát. Ellen-nel egyetemben én is benéztem volna az ágyékkötője alá *köhög*.

Az új lemezre várakozva úgy érzem, Josh nem fog minket unatkozni hagyni… azt hiszem, őszig tartogat még számunkra egy-két meglepetést.

Zenei DVD ajánló “Josh Groban: An evening in New York City”

Hazánkban egy parányi (szerencsére egyre nagyobb!) embercsoport türelmetlenül várja, mikor fogja a magyar nagyközönség is fel-, illetve elismerni azt a zenei csodát, akit külföldön, de leginkább az Egyesült Államokban végtelen csodálattal és szeretettel vesznek körül, és akinek a neve Josh Groban. A huszonnyolc éves fiatalember korunk egyik legszebb hangjával lett megáldva, és ez a hang a zenei köztudatba való berobbanása óta egyre csak szebb, erősebb, kifejezőbb, és szívet-lelket gyönyörködtetőbb.

Aki látta az énekes első koncertlemezét (Josh Groban in Concert), az még emlékszik arra, hogy a göndörhajú, vékony, félénk fiú milyen orgánummal rendelkezett: korához képest jóval fejlettebbel, makulátlannal, de valahol mégis bátortalannal. Tisztán látható volt rajta a lámpaláz, a bizonytalanság, az a fajta visszafogottság, ami egy szűk keretek közé szorított, és talán tudatosan nem, de ösztöneitől indíttatva szárnyalni vágyó művészre jellemző. A Live at the Greek, ami a második, Closer c. lemezt követő turné megörökítése volt, már hitelesebben mutatta be az énekest, akiről elég korán kiderült, hogy elég magasról tesz a szakmai és rajongói elvárásokra (ez utóbbi nem minden esetben igaz, hiszen a Noël című, karácsonyi dalokat tartalmazó lemezt kizárólag rajongói kitartó ostromlása kapcsán vette fel, rajongói pedig úgy hálálták meg neki e nagylelkű gesztust, hogy a 2007-es év legtöbbet eladott lemezévé tették az Egyesült Államokban), nem hajlandó Bocelli-utánzat lenni: formabontó művészekkel kollaborált, akiknek a zenei munkássága nem egészen a klasszikus stílus keretein belül fejlődött és fejlődik azóta is: Deep Forest, Marius de Vries, Imogen Heap, Ladysmith Black Mambazo, Richard Marx, és a lista korántsem teljes. Ami pedig azoknak a listáját illeti, akikkel ennek az angyalarcú és hangú fiatalembernek sikerült eddig még csak nyolc éve tartó karrierje során együtt énekelnie, fellépnie, joggal állíthatjuk, hogy bármelyik zenész megirigyelné. Nemrég megkérdezték tőle, kivel szeretne még duettet előadni, amire ő azt felelte, hogy a legnagyobb példaképeivel már sikerült együtt dolgoznia, amiért nagyon hálás a sorsnak. Faith Hill, Placido Domingo, Sting, Joshua Bell, Brian McKnight, Andrea Bocelli, Paul Simon, Chris Botti, Charlotte Church, Angélique Kidjo, Beyoncé, Céline Dion, Sarah Brightman, Herbie Hancock, Sarah McLachlan, Ben Folds, Charles Aznavour… Tekintélyes a felhozatal, és az idén kiadott, a PBS csatorna koncertsorozatának részeként tavaly felvett An evening in New York City című egyórás koncert zenei anyagán jól látszik, hogy Josh Groban nem szereti a zenei állóvizet, sőt, mindent megtesz annak érdekében, hogy zenészként kiteljesedjen. Gyönyörű, öblös baritonjából logikusan kellene, hogy következzen operaária, sanzon, de legalábbis klasszikus dalok, melódiák feldolgozása. A szépséges muzsikát kedvelőknek szerencsére, a Josh Groban hangra valóban írtak klasszikus balladákat is: az Un dia llegara tökéletes, halk zenével kísért, szívbemarkoló dallama most is éppen olyan hatásos, mint három éve, az egyetlen különbség az énekes hangjában keresendő, ami szó szerint évről évre érik, öblösödik, erősödik. A Broken vow című Walter Afanasieff szerzeményt már sokan elénekelték; nincs értelme hasonlítgatni a különféle verziókat, de az biztos, hogy Josh hangszínéhez kitűnően passzol ez a dal, és gyönyörűen adja elő ezen a kiadványon is. Ezen a két dalon kívül azonban kivétel nélkül olyan darabokat látunk, hallunk a DVD-n, ami kicsit ide is tartozik, kicsit oda is, műfaját tekintve besorolhatatlan nóta. A You are loved, a felemelő, bíztató hangvételű, jobb híján popdalnak nevezhető szerzemény túlzás nélkül emberek ezreinek jelentett és jelent ma is mentőövet az élet viharos tengerén. A koncert kedvéért akusztikussá tették, és a végéhez hozzátoldottak egy új versszakot, melyet színesbőrű vokalistákkal ad elő az énekes. A finom jazz kedvelőinek bizonyára felcsillan majd a szeme e verzió hallatán, és a publikum reménykedhet egy valamikori Josh Groban jazz-lemez megjelenésében is. Lehet választani, kinek melyik hangszerelésben tetszik jobban a You are loved, de az az egy bizonyos: az énekes hangját kiemeli a finom muzsika és a színesbőrű vokál, és a dal mondanivalója talán jobban tud érvényesülni így, intimebb hangszeres környezetben előadva. Az Alla luce del sole az énekes első, Josh Groban című lemezének talán legerőteljesebb darabja, a klasszikus zene és a pop-rock tökéletes egyvelege: Josh hangja hol zavarbaejtő mélységekkel, hol váratlan magasságokkal kacérkodik, és az elektromos gitár élvezhetővé teszi ezt a nótát még a modern zene kedvelői számára is. A Mi morena című, latin ritmusokra és dallamra épülő szépséges szerelmi vallomás ezúttal egy véget nem érő, fülünkbe duruzsoló, bőrünket bizsergető szerenáddá fejlődte ki magát. (Az ember lányának az jut eszébe, most már tényleg ideje kipróbálni a Howard Stern-féle trükköt: vajon ha valaki ráülne egy hatalmas hangfalra, amire Josh Groban hangját alaposan felhangosították, az énekes hangrezgéseinek sűrű folyamától képes lenne-e orgazmushoz jutnia? Nem véletlen, hogy az énekes rajongói az ember torkán őrjítően lassan lecsordogáló, sűrű forró csokoládéhoz hasonlítják öblös orgánumát. A forró csokoládé és Josh Groban hangja által elért hatás a nőkre mindenesetre közel jár egymáshoz.) Fülünknek egyedülálló élményt nyújt ez a dal, kétségkívül érdemes ezért a nótáért (is) levadászni a Closer internetes kiadását, mely csak limitált példányszámban volt kapható, és melynek mostanra ritkaságszámba menő egy-egy darabja körülbelül 300-500 amerikai dollárt kóstál, ha az ember elég szerencsés, hogy egyáltalán rábukkanjon az online vásárlóhelyeken. De térjünk vissza a koncertfelvételhez, és a soron következő dalhoz, a February song-hoz, ami a harmadik stúdiólemez, az Awake egyik legerőteljesebb dala. Az orkánszerű befejezés kicsit jobban érvényesül a DVD-n elhangzó verzióban, hála a vonósok hangsúlyos jelenlétének és általában a hangszerek finomabb kiemelésének. Josh a zongoránál ereszti ki szépséges hangját ebben a csalódásról és megbocsátásról szóló dalban, aminek értelmezése ma is folyik a rajongók között: nem sikerült még eldönteni, egykori kedvesének címezi-e, avagy csak egy kósza gondolatot helyezett zenei hangokba egy álmatlan éjszakán az énekes. A sok-sok fekete vokálos segítségével előadott, most is gyönyörű afrikai altatódal, a Lullaby után a Weeping következik, ami világzenei elemekkel bővíti az énekes örvendetesen szélesedő zenei palettáját. Afrikai ritmus és hangszerek körítik az apartheid ellen felszólaló szerzeményt; ha Josh egyik példaképe, az erre a dalra feltétlenül ható Paul Simon előadhatná, bizonyára ő is büszkeséget érezhetne. Az énekesen mindenesetre látszik, hogy örömmel teszi a dolgát, szívből, őszintén és gátlásoktól mentesen. A néző önkéntleneül is párhuzamba állítja a makulátlan Un dia llegara klasszikus dallamvezetését és a Weeping szívvel-lélekkel megkomponált és előadott, a hallgatóban ősi érzéseket keltő melódiáját. Képtelenség választani, melyik stílus áll jobban az énekesnek, aki szemmel láthatóan mindennek örül, amit előadhat. Ez a fajta nyitottság csakis az igazi művészekre jellemző, akik alázattal cipelik a foglalkozással járó keresztet, akik magasabb eszmék szócsövéneknek látják, és fogadják el magukat. Ezután a Sweeney Todd című musical egyik ismertebb betétdala következik, a Not while I’m around. Előtte Josh elmeséli, hogy mielőtt beütött az énekesi pálya, ő tulajdonképpen zenés színésznek tanult és készült. (Ezt a vonalat tisztességesen be is mutatta tavaly a Royal Albert Hall-ban előadott Chess c. musical főszerepében, melyet Július 21-én jelentet meg hivatalos duplalemezes DVD-n a Warner Brothers.) A koncertet három teljességgel különböző dal zárja, az élet múlandóságát gyönyörűen és spirituális egyszerűséggel megfestő Awake, a Charlie Chaplin által komponált dallamra épülő Smile, és a dalt élőben először ezen a kiadványon kísérő Herbie Hancock nevétől fémjelzett, a jazz műfajába jócskán belekóstoló Machine, ami az énekes legmerészebb zenei próbálkozása eddig, és ami záródalként talán a leghatásosabb is a koncertből.

Ez Josh Groban sorban negyedik élő kiadványa, a tavaly kiadott Awake Live előzi meg, ami már feszegette a tökéletesség határait, de bizton állíthatjuk, ez a rövid, speciális effektusoktól mentes, bensőséges koncert az énekes eddigi legsikeresebb élő felvétele. Ő maga is tisztában van ezzel a ténnyel, amikor megjegyzi, hogy előadói pályafutásának nagy álma többek között a Madison Square Garden-ban való fellépés volt, majd hozzáteszi, hogy “de az csak egy tér, sok-sok emberrel… itt látom a szemeitek fehérjét”. (Rögtön utána kibújik belőle a humor is, amikor megjegyzi, hogy előny a tény, miszerint a paradicsomokat nem kell olyan távolra dobni, ha esetleg…) Hiába, kis közönség, tisztább hangzás, és mivel az énekes pontosan ezt a fajta koncertet szeretné a közeljövőben várható új lemezt követő turnén szokássá tenni, igazán örvendezhetünk: ha például Josh ellátogatna a Művészetek Palotájába, egészen biztos, hogy a szerencsés közönség egyedülálló hangzást kapna a pénzéért.

Tizenkét dal, tizenkét zenei világ. Rajongók ezrei vitatkoznak azon, hogyan kellene Josh Groban-nak folytatnia: vissza kellene mennie a gyökerekhez, vagyis maradnia kellene a bevált, és sokak által hőn szeretett klasszikus vonalnál, avagy bátran kellene vállalnia a zenei karrier buktatóit, melyek a kitörésra irányuló próbálkozásaiból bizonyára adódni fognak. A régi, hűséges rajongóit tartsa-e többre, avagy azokat, akik a merészebbnél merészebb “akciói” nyomán fedezték fel őt (az “angyali” imázs összetörésére irányuló próbálkozásai: szókimondó interjúk, merész zenei választások, nyílt politikai állásfoglalás Amerika egyik legviharosabb választási időszakában). A kérdés nyitott, és rajongói fórumok tucatjain folyik a vita és az érvelés hol egyik, hol másik oldal pártjára. Én azt mondom, nem számít, Josh Groban mit fog elénekelni nekünk az elkövetkezendő 5-10-20 évben: legyen az operaária, jazz, gospel, softrock, vagy popzene, örömmel állunk elébe.

(A kiadványt jelenleg az énekes hivatalos honlapján, a www.joshgroban.com-on lehet megvásárolni.)

Unexpected duet!

Although last year I was toying with the idea of seeing Josh in a Timbaland-produced song, one day, just for the heck of it… I didn’t think he was going to team up with one of Timbaland’s goldmines, Nelly Furtado. Apparently he did. He says (on twitter) that the song will be featured on Nelly’s upcoming Spanish album.

I am certain these two will rock the planet.

You raise me up

When I am down and, oh my soul, so weary;
When troubles come and my heart burdened be;
Then, I am still and wait here in the silence,
Until you come and sit awhile with me.

You raise me up, so I can stand on mountains;
You raise me up, to walk on stormy seas;
I am strong, when I am on your shoulders;
You raise me up… To more than I can be.

You raise me up, so I can stand on mountains;
You raise me up, to walk on stormy seas;
I am strong, when I am on your shoulders;
You raise me up… To more than I can be.

You raise me up, so I can stand on mountains;
You raise me up, to walk on stormy seas;
I am strong, when I am on your shoulders;
You raise me up… To more than I can be.

You raise me up, so I can stand on mountains;
You raise me up, to walk on stormy seas;
I am strong, when I am on your shoulders;
You raise me up… To more than I can be.

You raise me up… To more than I can be…

Wings of desire (3)

For the first time, he saw traces of fear in her eyes. And yet, she stood before him, unflinching, brave. Questioning his horrible words, his horrible soul.

-I don’t think you could hurt me -she simply said, but he caught the faint quiver of her lower lip.

-You don’t know me… you don’t know what I’m capable of -he turned away, walked to his desk and fell on the chair. Its legs squeaked under the weight of his burdened conscience. She saw his back, hunched to protect himself from her inquisitive eyes. Adding to the strange landscape of silence and uncertainty, muffled stamps could be heard in the background as they tried to hit the heavy rocks. read more »

Wings of desire (2)

With a frightening growl, he stormed away from her, jumping into the boat and pushing himself away from the bank of the channel, into the darkness until he was nowhere to be seen.

She heard low sounds, murmurings of water and splashes of oar and muffled sounds of something not human, not monster… something she knew belonged to him. The Angel. She was unable to think of him as the Phantom… She had heard scary stories about him, and most people feared his dark ways… but she could not bring herself to be afraid of him. read more »

Wings of desire (1)

A fanfic inspired by The Phantom of the Opera… I changed some things… and the Phantom himself. If you check the tags, you will understand why. *giggle* I started writing this a long time ago, but now someone requested an update and I decided to keep on writing it. With a clear conscience, because there is no real person involved. *cheers*
As for the title, I apologize… I know it’s stolen… but I couldn’t help it, I like it so much. Titles are my nemesis… I can’t find proper titles for my stories! All the best ones are already taken!

He stood with his back to it all. Emotions welled up inside his heart, spilling over his closed eyes, burdening his eyelashes with heavy tears.

He could not do it.

Dropping over his bed, he buried his hated face into the soft covers.

The waters of the underworld, his underworld, lay still and dormant under the archways of putrid stone, leaden with moss and slimy rust. Ancient wails echoed between the walls of the tunnel and the perfectly still surface of the water. His wails. His pain. His loneliness. read more »


So I got this off my chest finally. Thanks to Lexxa who asked me to do it. I’m not saying it hasn’t crossed my mind, but as you know, my vision of Josh is slightly… tamer. Haha. Nonetheless, I enjoyed making this one… adding the fangs was especially delightful…

(And now I fantasize about the scene where Josh erm Mick StJohn is dying and Beth offers her blood to save his life, and he grabs her arm and…)

NOTE. Wallpaper is exclusive property of Noondarkly aka Krisztina Csiki, and Lexxa aka… well, the one who requested it. 🙂 None other shall use this fanart in any way without my/her/our permission! Please honour this request… I’m usually generous and ask for no credit… this one is not only mine, so… Thank you.

Can you feel it…?

An eternity had gone by, when he heard a throat being cleared somewhere, and he knew it was time. Even if he fell, it was time. He lifted his hands above the piano keys, undecided where and how to start, forcing his brain to send waves of recognition into his fingers before they dipped down into the keys gently, instinctively hitting them without his knowledge.

He sang the melodies that were engrained in his soul, songs that came back to him not during the rehearsals that week, but only now, for the first time for so many years. He felt them again as his fingers felt the black and white keys and his throat felt the waves of his breath that travelled forth in the shape of his voice. The notes soared and plunged with ease; they travelled on wings of voice, washed by waves of white key and sustained by rocks of black key. He sang to himself, or someone other than him did: the songs followed each other automatically, one melody starting a new one, tightly knit together like reassuring heartbeats. He had lifted so many people up with his voice which now, gaining courage with every song, was lifting himself up, and for the first time since he started singing, he understood the power of the gift he had been given. As the high notes tore his heart out from his chest and the low notes soothed his pain with their deep murmur, he felt he was reborn with every sound his throat emitted. His ragged memory brought back faces of all the millions and millions of people whose appreciation he accepted, but never understood; he heard their laughter and weeping echo within his soul, and he knew now what they had felt.

For some time now a question won’t let me be.

Moments of surreal bliss that I experienced listening to your voice, moments I know many others shared with me; when I become one with the Universe and I feel everything is possible; when I know I can never be alone in this world, because everything’s connected. Your voice induced such moments.

I want to know. Do you feel like this, ever, Josh? Can you feel all that, which I can’t put into words, hearing your own voice?

Can you feel it?

(photo by “quelquechose”, The piano player from www.deviantart.com; excerpt from A walk by the sea, by Krisztina Csiki- unedited version)

Josh Groban in World book of records 2009

Cashing in on Christmas
Josh Groban’s Christmas collection Noel was the bestselling album of 2007 with 3.7 million copies sold. And the album was only released in the middle of October, giving buyers just 2.5 months to purchase it. This is the first time a Christmas album has topped the sales charts since SoundScan began in 1991. SoundScan tracks sales for Nielsen by collecting data from more than 14,000 retailers.

Hell, YEAH. Two and a half months is all it took. If we had had half a year, that album would have topped every single chart and broken every single record set. Yep.

I am ridiculously proud of Noel, because it was concieved as the love-fruit of the complex, some say weird and corny relationship between Josh and his fans, the Grobanites… He did not want to make a Christmas album but they basically begged for it for years. He emphasized all throughout the making process that it was for us only. Well, for us only, Josh- and this is for you only!!! For you, we would probably move mountains and stop wars and perform miracles. At the rate you’re teaching us how to love, we just might start doing those things soon!

*heart bursting with love and pride for this wonderful man*

(photo by Joshboy aka Charles Hu)

No comment

Rumour or not… the story behind this photo cannot be faked. I think their faces say it all! C’mon Josh, Katy… admit… say it out loud… and put us out of our misery. We want to be happy for you both!


Not my thing… but bored in the office right now… and GIMP is better than no Photoshop… :-/

Josh Groban 301-400

More Josh Groban wallpapers (click on the links):

Wallpapers 1-100

Wallpapers 101-200

Wallpapers 201-300

Josh_336 Josh_337 Josh_338

Josh_339 Rust_by_Noondarkly Josh_341

Josh_342 Josh_343 Josh_344

Josh_345 Josh_346 Josh_347

Josh_348 Josh_349 Josh_350

Josh_351 Josh_352 Josh_353_TarasWallie

Josh_354 Josh_355 Josh_356

Josh_357 Josh_358 Josh_359

Josh_360 Josh_361 Josh_362

Josh_363 Josh_365

Uplifting songs (I)

For some time now, I have been looking for songs that inspire me, lift me up, make me feel positive about myself and the world in general. Listening to these songs always does something to me; the lyrics stir me and inspire me to be better, to- to do something. Something good.

I know that many people are trying to compile similar songs, so I decided to start posting the list of the songs I found over the past years, by mistake, and more recently, by searching on purpose.

Everyone, enjoy these small miracles, and I hope they will bring you as much joy as they brought me.

Josh Groban You are loved (Don’t give up)

Don’t give up
It’s just the weight of the world
When your heart’s heavy
I…I will lift it for you read more »

You’re beautiful…

A walk by the sea (74)

On the evening Sara dropped by to pay a surprise visit to her older friend, she found that the clean, organized home of her artistic friend was quickly becoming an unorderly pile of clothes, books, and random objects thrown together on the floor, by the sofa, between the bedroom entrance and the fireplace. read more »

Cím nélkül

Nem szoktam mostanában külön képek kedvéért posztot kreálni, de ez most kivert nálam minden biztosítékot… csak annyit tudok hozzáfűzni, hogy “HŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰ”!!!!!