Azért jellemző, hogy sohasem tanulok a hibáimból, és mindig ugyanúgy ugyanott bántok meg embereket, ugyanazon okokból kifolyólag. Mint egy törött lemez; pedig már tudatosan figyelem magam, dehát… ez van. Béna vagyok, na. Már tudom, miért piszkáltam a barátnőmet, miért vagyok idegesebb, miért vagyok ilyen meg olyan. Tudom… ennek ellenére minden egyes alkalommal végigjátszom a sértődöttet, mint egy rossz szappanopera szereplője, akit újra meg újra átver az élet. No, attól távol állok azért; engem az élet aranytenyérben hordozott eddig, és nem hinném, hogy ez sokat fog változni. read more »
Category Archives: Személyes
Vihar előtti csend
Sok minden jár a fejemben, általában is, de mostanában különösen. A párom hamarosan elmegy, egyedül leszek hosszú heteken át, és ő is, amig láthatjuk egymást, mindezt 13 hónapon keresztül kell végigszenvednünk. Igyekszem másra összpontosítani, de a nap egyre csak közeleg, én meg próbálom lassítani az időt, de persze ilyenkor képtelenség… Mindegy, ez csak egy része annak, ami foglalkoztat. read more »
Rosszkedvem tele
Utálatos dög vagyok. Nem tudom, érdemes-e erről bővebben, ne is kérdezzetek. Tök lényegtelen a konkrét ok, amiért ezt írom, egy a lényeg: én. Önközpontú, önző, utálatos dög vagyok, mindig az voltam, csak általában jól titkolom. Az álcázás mestere vagyok azzal, hogy látszólag őszintén adom magam. Sokra megyek vele… read more »
Plötty
Mostanában elég gyakran vesz elő a rosszkedv. Betudom a tél végi szokásos depressziónak, emlékszem, tavaly is sokat szenvedtem ettől. Kevés a fény (ősszel ellentétben, ami sokáig tartott, és rengeteg napfényt adott), a hétvégék elszállnak, pedig semmit sem csinálok. Milyen jó volt év végén az az egy hét az ünnepek között! Sokat aludni, lassítani, olvasni, itthon lenni. A fenébe, ennyire beskatulyázott a társadalom?! read more »
Az én csodálatos életem
Gyakran azon töprengek, vajon tényleg olyan semmilyen az életem, amilyennek tűnik? Külső szemmel nézve, bizonyára, hisz nem sokat csinálok. Alszom, reggelizem, dolgozom (kivéve, amikor nem), hazajövök, vacsorázom, leülök a gép elé, lefekszem. Így leírva elég tragikusan hangzik… (Ennek ellenére vigyorogni van kedvem, ha ránézek a kisebbik macskánkra, aki a szőnyeg közepén kinyújtózva alszik, kidugott rózsaszín nyelvecskével.) read more »
Nyakunkon…
…az élet, meg ami vele jár. Láttátok a filmet? 1994, Ethan Hawke (ahh), Wynona Ryder, az általam azóta is utált (jogtalanul) Ben Stiller. Huszonévesek az egyetem után, a nagybetűs élet küszöbén. Kamera, monológok, mikro-süti, gitár, szex, szerelem, melegek, AIDS, kurvajó zene. Dráma és humor, ahogyan csakis a valóság képes adagolni. Lassan tizenkét éve imádom a filmet, és azóta sem avult el; ma is ugyanolyan friss az üzenete, mint annak idején. Közel a harminchoz, pont ugyanazt érzem, amit akkor, amit ők, amit mindenki- csak tudnám hova, de hova, de hova, de hova megyek…? read more »
Elmúlás
Már megint, az örök mumus. Merthogy mumus marad, akkor is, ha ezer könyvet olvasok el arról, mennyire az élet velejárója, és hogy enélkül nem lenne teljes az élet körforgása, bla bla bla. Hiába hiszem azt, hogy a halál után van élet, ha nem is olyan formában, ahogyan azt itt megszoktuk. Abban is hiszek, hogy aki elment, az lát minket, és alkalomadtán megmutatkozik, persze, nem materiális alakban, és segít nekünk, ha arra van szükségünk.
Mindez hiába. read more »
Áldozat
bóklásztam az írásos mappámban, és ezt találtam- Ercsa küldte nekem elég régen… furcsán fantasztikusnak tűnt ez az elmélet még akkor, de azóta egyre biztosabban érzem, hogy van benne igazság… nem merek abba belegondolni, hogy Zsenyával kapcsolatban is igaza lehet…
szeptember elseje furcsa, összetett nap volt az életemben… kaptam ajándékot, sokat, az élettől… read more »
Until the end of time
I wrote this a loooong time ago. In university. I still love it…
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Oh does he know does he? How can anyone be so cute? Anyway he can’t help it, he was born this way.
She was contemplating his face again. She could not take her eyes off his lovely face. Her feeling ridiculous did not help at all. Not even his looking up and seeing her stare. She felt her cheek turn red, but her fingers moved carelessly on the sheet, shaping a rather badly drawn female body. She wished. Wished that she was more talkative with those whom she liked. If only she had said hello to him afterwards, and not shy away from him, the embarrassment of both would have disappeared. Of course, cursing herself was no remedy. It was marred, the whole affair. read more »
Finally…
Here I am finally, in my own little cave. Here I won’t have to pay attenton to what I say. I have been trying to fit in for twenty-eight years, and I have always wanted to mould myself according to this and that. Well, here it will be all me.
If anyone will drop in and say hi, or like what I have to say, or will agree with something, or disagree even, I will be very happy. 🙂
Végre…
Hát itt vagyok végre, a saját kis fészkemben. Egyfajta szabadságérzetet ad, a tudat, hogy itt az lehetek, aki vagyok… Véletlenül sem kell másnak megfelelnem. Ha jól belegondolok, huszonnyolc éve igyekszem megfelelni, hol ennek, hol annak. read more »
