February 18, 2007
A fülem sajog már a fejhallgató nyomásától, hajnali 3 is elmúlt, le kéne feküdnöm.
Csakhogy most először érzem a halálraítéltek utolsó perceinek keserű könyörgését- csak még néhány perc- csak néhány pillanatot még- nem élet, ha nem hallhatom, ha ki kell kapcsolnom- csodálatosak az életben az első alkalmak- az első csók- az első tudattalan könnycsepp- az első szerelem- az első ellenség- az első sikerélmény- az első megsemmisítő, katartikus, boldogtalan-boldog melankólikus bánatözön- az első őszinte könyörgés-
Hamarosan szintén könyörögni fogok, szintén az utolsó percekért, pillanatokért- bezzeg ilyenkor hogy repül az idő! Átéltem már- ellenségemnek sem kívánom- az ember annyira vágyik a másik után, hogy a távolság ellenére arra ébred, a társa mellette fekszik, és öleli, és melegíti, némán szereti, és amikor a hitetlenség megtöri a varázst, a hús-vér ölelésből szellem-test lesz, lassan eltűnik, emlék marad, sajgó, kínzó emlék, mert annyira valósnak érezzük, annyira akarjuk, hogy odavarázsoljuk, mert még erre is képesek vagyunk. Mindenre és bármire- a halálból visszahozzuk a szeretteinket, a múltból jelent csinálunk, meglátjuk a jövőt, megtanulunk szeretni. Nagy nehezen.
Azt sem tudom, kinek köszönjem ezt- de köszönöm, köszönöm!
February 15, 2007
Katócám, ezt külön neked, az imént majdnem felhívtalak, de nincs pofám Maarit telefonjáról…
Hol jártunk? Délelőtt sehol, vagyis, kimentünk sétálni a tengerpartra, mentünk volna, de a szél majdnem lerepítette a fejünket, iszonyú hideg volt… utána főztem egy zöldséglevest, mert már igényeltem a levest, utána megnéztem a Féktelenül 2 végét (Keanu Reeves nélkül jó sz*r volt, bár Jason Patric is jó pasi…), utána elautóztunk egy outlet-parkba, ahol márkás cuccok vannak leértékelve, találtunk Vilinek egy isteni félkabátot, a legtutibb, amit eddig neki láttam, sportos, elegáns, visszafogott, divatos, fiatalos, mégis klasszikus, isteni. Maarit fizette, mint nagyjából mindent, amióta itt vagyunk. Mikor fogom tudni neki mindezt visszaadni…? Várom már az időt, amikor a saját pénzemből vehetek én másnak mindenfélét… read more »
February 8, 2007
Lassan be kéne szüntetnem az utazásokat… mégis, hogy képzelem? Itthagyni munkát, családot, barátokat, csak úgy a nyakamba venni a világot, akkor is, ha csak vidéki angol városkába megyek? Tíz napra… Hogy is merészelem… Mindig ez van. Elutazásom előtt pár nappal a nyakamba szakad minden, ami szakadhat. És nem jó dolgokról beszélek. Kezd elegem lenni…
Furcsa dolgokra képes az ember lelkiismerete. És az akarat is. Félek saját magamtól… olyan furcsa és erős az akaratom. Igen.
Mindegy. Mindent megérdemlek.
February 5, 2007
Szeretlek, Zsenyus… a magam módján, picit megcsalva a jobbik felemet, néha elfelejtve téged, néha újult erővel, újult fájdalommal-örömmel. Egyszerre léptél be az életembe a kedvesemmel, kettőtök között osztom ketté magam és a szívem, és volt egy perc, amikor egymás mellett áltatok. Minden nő legnagyobb álma ez, nem? A szívének két legkedvesebb férfit egymás mellett látni…
January 31, 2007
Azért jellemző, hogy sohasem tanulok a hibáimból, és mindig ugyanúgy ugyanott bántok meg embereket, ugyanazon okokból kifolyólag. Mint egy törött lemez; pedig már tudatosan figyelem magam, dehát… ez van. Béna vagyok, na. Már tudom, miért piszkáltam a barátnőmet, miért vagyok idegesebb, miért vagyok ilyen meg olyan. Tudom… ennek ellenére minden egyes alkalommal végigjátszom a sértődöttet, mint egy rossz szappanopera szereplője, akit újra meg újra átver az élet. No, attól távol állok azért; engem az élet aranytenyérben hordozott eddig, és nem hinném, hogy ez sokat fog változni. read more »
January 29, 2007
Sok minden jár a fejemben, általában is, de mostanában különösen. A párom hamarosan elmegy, egyedül leszek hosszú heteken át, és ő is, amig láthatjuk egymást, mindezt 13 hónapon keresztül kell végigszenvednünk. Igyekszem másra összpontosítani, de a nap egyre csak közeleg, én meg próbálom lassítani az időt, de persze ilyenkor képtelenség… Mindegy, ez csak egy része annak, ami foglalkoztat. read more »
January 20, 2007
Valójában nem dícsérni akarom formáját, anyagát, puhaságát, azt, ahogy nekisimul a csípőmnek, és átveszi vadító mozgásomat… Az a nagy büdös helyzet, hogy én gyűlölök minden női táskát, legyen az bőrből, vászonból, műbőrből, átlátszó műanyagból, kemény anyagból, lágy anyagból, legyen fekete, barna, bordó, bézs vagy fehér. read more »
January 17, 2007
Utálatos dög vagyok. Nem tudom, érdemes-e erről bővebben, ne is kérdezzetek. Tök lényegtelen a konkrét ok, amiért ezt írom, egy a lényeg: én. Önközpontú, önző, utálatos dög vagyok, mindig az voltam, csak általában jól titkolom. Az álcázás mestere vagyok azzal, hogy látszólag őszintén adom magam. Sokra megyek vele… read more »
January 14, 2007
Mostanában elég gyakran vesz elő a rosszkedv. Betudom a tél végi szokásos depressziónak, emlékszem, tavaly is sokat szenvedtem ettől. Kevés a fény (ősszel ellentétben, ami sokáig tartott, és rengeteg napfényt adott), a hétvégék elszállnak, pedig semmit sem csinálok. Milyen jó volt év végén az az egy hét az ünnepek között! Sokat aludni, lassítani, olvasni, itthon lenni. A fenébe, ennyire beskatulyázott a társadalom?! read more »
January 8, 2007
Gyakran azon töprengek, vajon tényleg olyan semmilyen az életem, amilyennek tűnik? Külső szemmel nézve, bizonyára, hisz nem sokat csinálok. Alszom, reggelizem, dolgozom (kivéve, amikor nem), hazajövök, vacsorázom, leülök a gép elé, lefekszem. Így leírva elég tragikusan hangzik… (Ennek ellenére vigyorogni van kedvem, ha ránézek a kisebbik macskánkra, aki a szőnyeg közepén kinyújtózva alszik, kidugott rózsaszín nyelvecskével.) read more »
December 22, 2006
Már megint, az örök mumus. Merthogy mumus marad, akkor is, ha ezer könyvet olvasok el arról, mennyire az élet velejárója, és hogy enélkül nem lenne teljes az élet körforgása, bla bla bla. Hiába hiszem azt, hogy a halál után van élet, ha nem is olyan formában, ahogyan azt itt megszoktuk. Abban is hiszek, hogy aki elment, az lát minket, és alkalomadtán megmutatkozik, persze, nem materiális alakban, és segít nekünk, ha arra van szükségünk.
Mindez hiába. read more »
November 18, 2006
Ars poetica
Írni, ez minden vágyam. A betűk márványából kifaragni a szavakat, a valóság színeiből mondatszivárványt festeni. Addig cserélgetni ezeket a girbe-gurba álombákom-darabkákat, amíg a fejemben megszületett gondolat ízét megérzi a papír. Meglehet, ostoba dolog vágyakozni a nem megfogható után, ha soha nem lehet az enyém; de csupán azzal együtt élni, mit a mindennapoknak nevezünk, számomra egyenlő lenne egy szürke sivatagban tett végtelen sétával. Michelangelo addig nézte a márványtömböt, amíg meglátta benne a meztelen, sebezhető kőembert. Szavakat forgatni a fejemben, nyitott szemmel járni és minden ruhadarabra, hangfoszlányra, vagy arckifejezésre született zakatoló gondolatot szóruhába öltöztetni- ez minden vágyam. read more »
November 17, 2006
Hát itt vagyok végre, a saját kis fészkemben. Egyfajta szabadságérzetet ad, a tudat, hogy itt az lehetek, aki vagyok… Véletlenül sem kell másnak megfelelnem. Ha jól belegondolok, huszonnyolc éve igyekszem megfelelni, hol ennek, hol annak. read more »
