Edvard Munch 1963-tól 1944-ig élt, mondhatni, nem is keveset. Kristiániában nőtt fel (bárcsak meghagyták volna ezt a nevet Oslo helyett!), korán veszítette el édesanyját, majd kedvenc nővérét. Az asszony halála után édesapjuk nevelte Edvard-ot és négy testvérét (két fiú és két lány), folyamatosan rettegésben tartva őket: ha a bűn útjára lépnek, örök kárhozat lesz jutalmuk. Talán az utókor hálás lehet Christian Munch-nak, aki ennyire nem keresztényi szeretettel formálta az emberiség egyik legcsodálatosabb festőjének személyiségét. read more »
Category Archives: Magyar
Plötty
Mostanában elég gyakran vesz elő a rosszkedv. Betudom a tél végi szokásos depressziónak, emlékszem, tavaly is sokat szenvedtem ettől. Kevés a fény (ősszel ellentétben, ami sokáig tartott, és rengeteg napfényt adott), a hétvégék elszállnak, pedig semmit sem csinálok. Milyen jó volt év végén az az egy hét az ünnepek között! Sokat aludni, lassítani, olvasni, itthon lenni. A fenébe, ennyire beskatulyázott a társadalom?! read more »
Csók
Mi minden van egy csókban?
Félelem.
Vágyakozás.
Szenvedély.
Kíváncsiság a másik iránt, és aziránt, mit érzünk abban a pillanatban.
Kérdések.
Válaszok.
Megadás.
Könyörgés.
Birtoklási vágy.
És még sorolhatnám.
Jaj, az a csók tegnap… borzongás.
Na, azért panaszra nincs okom nekem se…
Hiába, nincs izgatóbb egy tiltott kapcsolatnál, melyet átitat a veszély. És nincs izgatóbb egy olyan férfinál, akit a társadalom rossznak bélyegezett meg; még akkor is, ha kiderül róla, tulajdonképpen kedves, türelmes, gyengéd. (Aki azért időnként tud üvöltözni, és fájdalmat okozni…)
Köszönjük az átélést, Stinky…
Jevgenyij Pljusenko
(a tavalyi év utolsó estéjén kezdtem el írni ezt, de akkor nem volt alkalmam befejezni)
Szilveszter van, mindenki bulizik… én nem vagyok az a tipikus bulizós fajta, bár, ha nagyobb társaságban lennék, biztosan jól érezném magam. Most viszont itthon vagyok, a párom odalent tanul az államvizsgájára, a barátnőm odakint cigizik. Családom és egyéb állatfajták meg a ház túloldalán, eszegetnek, meg a többi.
Engem az elmúlt néhány év új és csodálatos élményekkel gazdagított, elsősorban egy orosz műkorcsolyázó révén. Azt hiszem, a nevét már elég sokan hallhatták; az életútját nem írom le, nehéz gyermekkora volt, keményen küzdött, idén végre megszerezte pályája legnagyobb dicsőségét, az olimpiai aranyérmet. read more »
Az én csodálatos életem
Gyakran azon töprengek, vajon tényleg olyan semmilyen az életem, amilyennek tűnik? Külső szemmel nézve, bizonyára, hisz nem sokat csinálok. Alszom, reggelizem, dolgozom (kivéve, amikor nem), hazajövök, vacsorázom, leülök a gép elé, lefekszem. Így leírva elég tragikusan hangzik… (Ennek ellenére vigyorogni van kedvem, ha ránézek a kisebbik macskánkra, aki a szőnyeg közepén kinyújtózva alszik, kidugott rózsaszín nyelvecskével.) read more »
Még több Plushenko!
A folytatás.
Ok, rendben, tudom. Nem szép tőlem, hogy szegény Zsenyát összehozom minden élő jópasival! De nem bírok ellenállni…
Some more Plushenko backgrounds! 🙂 I know, it’s not nice of me to put him there with all the sexiest men alive 🙂 but I can’t help myself!!!
Plushenko…
Jevgenyij Pljuscsenko, orosz műkorcsolyázó. Mára elég sokan ismerhetik a nevét, hiszen olimpiai bajnok lett idén 2006-ban. Ez persze csak a világ szemében teszi őt naggyá- az én szememben attól nagy, hogy amióta megismertem, folyamatosan változik az életem. Miatta, az érzések miatt, amiket kihoz belőlem, azok miatt, akiket általa megismerhettem. De róla esetleg majd máskor. Most csak szerettem volna összegyűjteni a kedvenc háttereimet, amiket összehoztam az évek során róla, vele kapcsolatban.
Some backgrounds I created over the years, inspired by the magnificent Evgeni Plushenko.
Nyakunkon…
…az élet, meg ami vele jár. Láttátok a filmet? 1994, Ethan Hawke (ahh), Wynona Ryder, az általam azóta is utált (jogtalanul) Ben Stiller. Huszonévesek az egyetem után, a nagybetűs élet küszöbén. Kamera, monológok, mikro-süti, gitár, szex, szerelem, melegek, AIDS, kurvajó zene. Dráma és humor, ahogyan csakis a valóság képes adagolni. Lassan tizenkét éve imádom a filmet, és azóta sem avult el; ma is ugyanolyan friss az üzenete, mint annak idején. Közel a harminchoz, pont ugyanazt érzem, amit akkor, amit ők, amit mindenki- csak tudnám hova, de hova, de hova, de hova megyek…? read more »
Az utolsó előadás
végre megírtam, már kezdtem beleboldondulni
nem és nem akartak jönni a szavak
a befejezés sem
túl véges volt
ma megszületett a megfelelő befejezés
végre
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Csupa vidám, kedves arcú ember ült a St Moritz tó közvetlen szomszédságában felépített kis kávézóban. Az asztalok mind a tóra néztek; a friss, nyári szellő kacéran simogatta az élettől duzzadó arcokat, és töltötte meg az egészséges tüdőket. Mindenki kávét, teát, frissítőket fogyasztott, és a teret harsány, derűs csevegés töltötte be.
A lány kapkodva, de nevetgélve szedte össze az üres tányérokat, csészéket. A vendégek segítettek neki, ő pedig kacsintással köszönte meg. Csípőjén lágyan libbent a könnyű szoknya, karcsú testére finom selyemblúz simult. Gyorsan szaladgált az asztalok között, felvéve az új rendeléseket, elfogadva a nagylelkű borravalót, amit a kuncsaftok nem sajnáltak a ragyogó szemű, gazella-szökellésű pincérnőtől.
Miután úgy érezte, nagyjából öt percnyi szusszanást megengedhet magának, jóleső fáradtsággal a testében nekidőlt egy girbe-gurba, koronájától megfosztott fatörzsnek. Elnézte a tó vakító kékségű, időnként fodrokkal díszített tökörfelületét, a fölötte repkedő madarakat, a szél-sóhajokat, amiket a víz küldött a vendégek felé. Milyen csodálatos itt az élet, gondolta. Nem emlékezett arra, hogy valaha is máshol tartózkodott volna; a boldogság minden porcikáját feltöltötte derűlátással, és lábai energiától fűtve mozogtak és mozgatták őt magát is. Hiába akart pihenni, a lábai nem hagyták; vitték őt tovább, az új vendégek felé, a pulthoz, labirintus-útvonalon küldték őt előre. read more »
Elmúlás
Már megint, az örök mumus. Merthogy mumus marad, akkor is, ha ezer könyvet olvasok el arról, mennyire az élet velejárója, és hogy enélkül nem lenne teljes az élet körforgása, bla bla bla. Hiába hiszem azt, hogy a halál után van élet, ha nem is olyan formában, ahogyan azt itt megszoktuk. Abban is hiszek, hogy aki elment, az lát minket, és alkalomadtán megmutatkozik, persze, nem materiális alakban, és segít nekünk, ha arra van szükségünk.
Mindez hiába. read more »
Áldozat
bóklásztam az írásos mappámban, és ezt találtam- Ercsa küldte nekem elég régen… furcsán fantasztikusnak tűnt ez az elmélet még akkor, de azóta egyre biztosabban érzem, hogy van benne igazság… nem merek abba belegondolni, hogy Zsenyával kapcsolatban is igaza lehet…
szeptember elseje furcsa, összetett nap volt az életemben… kaptam ajándékot, sokat, az élettől… read more »
Jelenés
Ez is egyetemi éveim alatt született. Fura egy ember volt, annyi szent… Nincs annál izgalmasabb, mint embereket nézni, a metrón, az utcán, bárhol. Lesni az arckifejezéseiket, megpróbálni belelátni hétköznapjaikba. Kiváltságosnak érzem magam, valahányszor egy nevető vagy síró arcot látok… és nem vagyok kukkoló, vagyis… ki tudja. Csupán arról van szó, hogy gyönyörűséggel tölt el minden, amit egy ember érezni képes. Mivé lennénk érzések nélkül…?
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Jelenés
Ma megláttam őt a metrón. read more »
Újabb hátterek…
Az elmúlt néhány hetemet 85%-ban a Prison break jellemezte 😀 készült is pár háttér, amikkel itt-ott boldogítottam a különböző fórumokat… most végre ide feltehetem őket, egy kupacba. 🙂 Szabadon elvihetőek, de hálás lennék egy linkelésért 🙂 Köszi!
I created a few Prison break backgrounds over the past few weeks… feel free to snatch, just credit please, if possible 🙂 Thanks!
Néhány kép…
Néhány kép 😀
Szabad vinni… ha lehet, linkelj 🙂 köszi!
Free to snatch- if possible, please credit! Thank you 🙂
A test ördöge
A test ördöge (1947, Claude-Autant Lara)
A huszonöt éves Gérard Philipe a kedvesével ül az ágyon, együtt olvassák Raymond Radiguet botrányregényét, melyből Claude-Autant Lara filmet szándékozik készíteni, és melynek főszerepére Gérard-t akarja. Gégé aggályai, miszerint nem lenne képes hűen visszaadni egy tizenhét éves kamasz lázadó, tüzes, türelmetlen világát, teljességgel megalapozatlanok. Bárki, aki látta a filmet, megmondhatja. read more »
Ars poetica
Ars poetica
Írni, ez minden vágyam. A betűk márványából kifaragni a szavakat, a valóság színeiből mondatszivárványt festeni. Addig cserélgetni ezeket a girbe-gurba álombákom-darabkákat, amíg a fejemben megszületett gondolat ízét megérzi a papír. Meglehet, ostoba dolog vágyakozni a nem megfogható után, ha soha nem lehet az enyém; de csupán azzal együtt élni, mit a mindennapoknak nevezünk, számomra egyenlő lenne egy szürke sivatagban tett végtelen sétával. Michelangelo addig nézte a márványtömböt, amíg meglátta benne a meztelen, sebezhető kőembert. Szavakat forgatni a fejemben, nyitott szemmel járni és minden ruhadarabra, hangfoszlányra, vagy arckifejezésre született zakatoló gondolatot szóruhába öltöztetni- ez minden vágyam. read more »
Darkly Noon passiója
Én balga. Hát mi mással kellett volna kezdenem, mint annak megmagyarázásával, honnan loptam a nevet, amit már jó pár éve használok az interneten?
Nos, volt egy film. Amit le kellett fordítanom egy filmklub számára. (Erről majd máskor bővebben.) The Passion of Darkly Noon, magyarul Darkly Noon passiója. Csodálatos, felkavaró, érzéki és misztikus darab. read more »
Prison Break…
A Szökés.
Jó, jó. Már hallom is egyesek homlokcsapkodását, sóhajtozását. Hetek óta másról sem tudok beszélni. Szimbolikus lenne, hogy azt kívánom, sikerüljön elszökniük a srácoknak? Vajon én is menekülök valami elől?
De ne menjünk messzire, mondaná Anne Shirley. Maradjunk ott, ahol kell, és beszéljünk a tényekről.
Miért ilyen népszerű ez a sorozat? read more »
Bűn
Annyi mindenről szeretnék írni, azt sem tudom, mivel kezdjem… fontos-e, mi lesz a témája az első bejegyzésemnek? Talán… talán nem.
A napokban pötyögtem be valamit. Jót tett a lelkemnek… én menthetetlen vagyok, jól tudom. 🙂 Íme.
Bűn
A férfi zihálva rontott be a templom kapuján. Fejében dübörögtek a gondolatok, sikoltoztak az ellenérvek. Mióta nem járt már szent helyen… Az öreg boltos szemében lapuló páni félelem mélységesen felkavarta; Michael fátyolos tekintete előtt, mely egy rejtett zugot keresett, ahol megbújhatna, még most is vádlón tekintett rá a ráncos arc. read more »
Végre…
Hát itt vagyok végre, a saját kis fészkemben. Egyfajta szabadságérzetet ad, a tudat, hogy itt az lehetek, aki vagyok… Véletlenül sem kell másnak megfelelnem. Ha jól belegondolok, huszonnyolc éve igyekszem megfelelni, hol ennek, hol annak. read more »
